Élet-Stílus

Fertőtlenítő kendők miatt halhatott meg három csecsemő

A koraszülött brit babák súlyos vegyi égéseket szenvedtek, miután klórhedixin tartalmú fertőtlenítővel kezelték őket.

Brit szakemberek szerint nem kizárt, hogy 2004 és 2013 között egy klórhedixin nevű fertőtlenítő szer miatt halt meg három brit koraszülött csecsemő. A szóban forgó szernek döntő szerepe van az újszülöttek fertőzéseinek megelőzősében, évente több ezer alkalommal használják biztonságosan, ha szeretnék elkerülni a katéterrel összefüggő véráramba kerülő fertőzéseket.

Az utóbbi években mégis aggályok merültek fel a szer biztonságosságát illetően, ezért a szakemberek vizsgálni kezdték a mellékhatásait. Azt tapasztalták, hogy 2004 és 2013 között összesen 28 kisbabánál jelentkeztek komoly mellékhatások klórhedixin használata során: az esetek többségében a szer súlyos vegyi égéseket okozott, de volt olyan eset is, amikor a fertőtlenítőszertől eritémiás tünetek, vagyis a bőr alatt nyomásra érzékeny csomók alakultak ki – számolt be a Daily Mirror című brit lap.

A vizsgálatot kezdeményező brit MHRA részletesen beszámolt a négy, a fertőtlenítővel összekapcsolható halálesetről is. A szervezet szóvivője elmondta, az első baba 2005-ben halt meg olyan veseleállás következtében, amit a szer válthatott ki. További két csecsemő 2010-ben halt meg. Ezekben az esetekben a halál okaként a koraszülés miatti tüdőrendellenességet jelölték meg, ám a szakemberek valószínűnek tartják, hogy a babák korai halálában a klórhedixines kezelés is közre játszhatott.

Szörnyetegek angyalköntösben

Van, amikor a tudósok által kifejlesztett gyógyszerek rombolják az egészséget. A thalidomid, amely a Contergan nevű nyugtató hatóanyaga volt, úgy tűnt, jó megoldás a terhes asszonyok reggeli rosszullétének enyhítésére. Ám borzalmas hatással volt a magzatokra: úgy 10 ezer körül van az 1956-62 között született olyan amerikaiak száma, akik valamilyen idegrendszeri, végtagfejlődési rendellenességgel jöttek a világra – de a gyógyszer világszerte szedte áldozatait. Az elvetések kockázatát csökkentő szernek is beválni látszott a DES, melyhez a 40-es évektől egészen az 1990-es évekig lehetett hozzájutni, de a gyógyszer rákellenes szer is volt. A terhes anyákban ez is szörnyű dolgokat végzett: az ilyen szert szedő anyáktól született gyerekek közül a lányoknak 40-szer nagyobb az esélye, hogy nőgyógyászati rák fejlődik ki benne, mint egy átlagos nőnek. Fiaiknál pedig reprodukciós, meddőségi problémák jelentkeztek felnőtt korban az átlagostól nagyobb arányban.

Íme egy rövidfilm a Contergan-babákról:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik