Ezen a héten Neményi Márton, gyerekkori szexuális bántalmazásról szóló cikkének egyfajta folytatásaként, a tabu kategóriából egyre inkább kikerülni látszó pedofíliáról kérdeztük a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mit mondana az Ön vallásához tartozó egyénnek, aki megvallaná önnek, hogy gyermeket molesztált?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
Buddhista tanító
Ha egy dolog megtörtént, annak mindig meglesznek a karmikus következményei, amit az elkövetőnek majd el kell szenvednie, azaz szembesülnie kell tettének hatásával. A megtörténteken már nem lehet változtatni, a kérdés csak az, hogy vajon hogyan lehet az egész helyzetből úgy “kijönni”, hogy mind az elkövető, mind pedig aki ellen az cselekmény irányult fejlődhessen. Ennek módja; megtisztítani az adott helytelen szándékot, és az abból származó cselekedetet. A cselekedet ebben az esetben egyértelműen ártó, hiszen az is ártásnak számít, ha az örömünkkel másban kárt okozunk. Az első lépés a megbánás, hiszen ez annak a jele, hogy az illető legalább már felismerte tettének ártó voltát. Természetesen a megbánás még nem elég, hanem a jóvátétel szándéka, valamint azon elhatározás, hogy többet nem követi azt el, jelenti a buddhista szempontból a tulajdonképpeni gyónást. A megbánást és a helyes elhatározást tisztulásnak kell követnie, valamint fel kell tárni a tettet az előtt, aki annak elszenvedője volt. Rá kell bízni az illetőre, hogy mit tesz, ha úgy dönt, akár hivatalos útra is terelheti az ügyet, de dönthet úgy is, hogy megérti az elkövető aktuális helyzetét, amelyből az adott ártó cselekmény származott. Akár így, akár úgy, a megbocsájtás az egyetlen út, mely a már megváltoztathatatlan tettből fakadó, negatív belső következményeket képes feloldani. Ez akkor is indokolt, ha az illető a törvényekben megszabott büntetését megkapja, hiszen a gyűlölet csak gyűlöletet szül. Természetesen ez a tétel, ahogy azt a fentiekben láttuk semmilyen módon nem mentesíti az elkövetőt, de meg kell érteni azt is, ha elfogadjuk a karma, az ok-okozat törvényét, hogy az sem véletlen, hogy ki szenvedte el az ártást, hiszen az ő szemszögéből is a saját életében ez egy következmény. A négy erő, mely a negatív tettet képes megtisztítani a példakép, a megbánás, az elhatározás és a megújulás ereje.
Darvas István
Rabbi
Nem lennék őszinte, ha azt állítanám, hogy biztosan képes lennék rabbiként válaszolni ilyen esetben, a bölcsesség ezen fokát jelenleg nagyon távolinak érzem. De induljunk ki abból, hogy sikerülne.
Miután kikérdezném a történtekről és megbizonyosodnék, hogy valóban elkövette a bűnt, kénytelen lennék elmondani, hogy a legteljesebb mértékben egyetértek a baltimore-i rabbitanács (Vaad Harabbonim) 2007-ben született állásfoglalásával, amely egyebek mellett kimondja: “a gyereket molesztáló nem egyszerűen buja személy, akit a táává (vágy) csapása sújt, és kezelni lehet őszinte t’suvá (megtérés) által. Olyan betegségben szenved, ami gyógyíthatatlan, de legjobb esetben is rendkívül nehéz kezelni. Nyilvánosságra kell hozni a státuszát, ami – bár beláthatatlan károkat okoz családjának – az egyetlen lehetséges mód, hogy megvédjük tőle a közösséget”.
A döntvényből is látszik, hogy több okból is nehéz ilyen esetben tisztán vallási alapon megítélni a tettet és a tett elkövetőjét. Külön problémát jelent, hogy óhatatlanul felmerül a mérlegelés dilemmája. Mérlegelhető-e, hogy az illető tisztes családapa, vagy a közösség megbecsült, meghatározó tagja? Erre bizonyára különböző válaszok vannak, az enyém az, hogy már maga a mérlegelés lehetősége is a vállalhatatlan kockázat kategóriájába sorolandó. Ezért a fent említett döntvény ismertetése után azt javasolnám, hogy tegyen meg mindent megtérése érdekében, bánja meg, amit tett, és határozza el, hogy soha többet nem tesz ilyet. De mindez nem elegendő, hanem köteles, hogy kezeltesse magát, amit csak esetleges börtönbüntetése letöltésével szakíthat meg, ugyanis – nem lehet kérdés – ugyancsak köteles, hogy elmenjen a rendőrségre, hogy feljelentse magát. Elmondanám, hogy büntetése idején sem hagyom magára, megpróbálom támogatni a börtönben és utána is, valamint – adott esetben – a családjáról való gondoskodás érdekében is mindent megteszek. Ha az illető az általam vezetett közösségbe járna, akkor a közösség tagjaival sokat beszélgetnénk az ügyéről, mert egyértelműen ki kell derülni, hogy reintegrálható-e vagy sem. Bár egy ilyen szörnyűség elkövetője esetén sem lehet kizárni a valódi megtérést, de ennek elfogadása a közösség oldaláról talán még nehezebb, mint maga a megtérés.
Kép forrása: Thinkstock
Fodor Kata
Vaisnava (Krisna-hívő) teológus
Először is emlékeztetném őt, hogy ez rettenetes visszaélés a gyermekkel szemben, amellyel kapcsolatban közösségünk zéró toleranciát hirdet, így tudnia kell, hogy mindenféle közösségi szerepvállalástól azonnal el fogjuk tiltani. Rávilágítanék arra, hogy törvénytelen tette súlyos erőszak más élőlények, ráadásul kiszolgáltatott gyermekek ellen, és mint ilyen nem felel meg az ahimszá, az erőszakmentesség elvének így hite alapkövének sem, tehát vagy nem értette meg vagy egészen egyszerűen szembe ment a saját hitével. A felnőtt kötelessége, hogy menedéket nyújtson a gyermekeknek, elsősorban a sajátjának, valamint példát mutasson számára és visszavezesse őt Istenhez.
Mindamellett elismerném javulási szándékát, hogy feltárta az esetet, arra bíztatnám, hogy menjünk el a rendőrségre és adja fel magát, valamint az esetet közösségünk vezetőinek is jelezzük – együttesen. Egy ilyen tett ugyanis szörnyű bűn, amely súlyos negatív karmát szül és a pillanatnyi törvényi fenyegetettségen túl akár életeken át negatív visszahatásokat termel. Ezért az a legjobb, ha valaki azonnal megkapja ezért méltó büntetését. (Később lehetőség szerint kérjen bocsánatot az érintett felektől, szüleiktől és Krisnától is, amiért teljesen megfeledkezett arról, hogy minden élőlény az Ő védelme alatt áll.)
Teológusként ugyanakkor nagyon fontosnak gondolom a lelki gondozás folyamatát is. Hangsúlyoznám, hogy a Krisna-tudat tanításai szerint a Szent Név, a Haré Krisna mahámantra éneklése mellett éppen a nemi élet szabályozását kellene gyakorolnia, a kontrollálatlan szexualitás ugyanis az anyagi kéj korlátlan keresését, az élvezet szintjének folyamatos emelésének délibábját lebegteti az emberek előtt. Nem véletlen, hogy a szexualitás örömeit hajszolók egyre extrémebb dolgokban merülnek el a lelki értékek helyett. Ezt csak tovább tetézi a televízió, amelyből ömlik az erőszak és a nemiség. A megoldás a nyelv, a gyomor és a nemi szervek szabályozása, vagyis erőszakmentes, vegetáriánus, Istennek felajánlott ételek fogyasztása és a tiszta életvitel. Összekapcsolnám továbbá egy képzett, idősebb lelkészünkkel, aki tettének tudatában tovább prédikálna neki – akár a börtönben is -, hogy ebből a testi és mentális labirintusból mielőbb ki tudjon keveredni.
Mézes Zsolt László
Evangélikus lelkész
A gyermek olyan életminőséget képvisel, amelyben a világra jövetel után az élet lehetőségei kezdenek kibomlani az emberben, de még nincsenek készen, nincsenek kiteljesedve. Ekkor még nagyon sérülékeny a lélek és a test, bár ugyanakkor nagyon nyílt is, amely nyíltság az élet kiteljesedésének a “szomjúsága”. Ha valaki ezzel visszaél, ezt a kibomlási lehetőséget és nyíltságot úgy korlátozza, hogy azzal az élet kiteljesedése ellen hat, akkor megfosztja a gyermek életét életfeletti céljának tér-idő világban való megvalósulásától.
A megvallással az, aki ezt teszi, felvállalja tettét és bevallja azt. Ez azt jelenti, hogy feltehetőleg átment már egy olyan tudati folyamaton, amelyben rájött, hogy az, amit elkövetett valamilyen értelemben nincs a helyén. Ugyanakkor megvallandó, vagyis teher számára, le szeretné azt tenni.
Mit tehet egy lelkész ilyen esetben? Mit tehet bárki ilyen esetben? Erre nincs recept, és több összetevője van a kérdésnek. Az elkövetett tett egyértelmű negativitásának el nem kendőzésétől, a felelősség – legyen az erkölcsi vagy büntetőjogi – felvállalásának ösztönzéséig sok mindenre sor kerülhet egy ilyen beszélgetésben. De az ebből való kiút csak az elkövetés mozgatórugóinak feltárásán keresztül vezethet, a tettel és bűntudattal való szembenézéssel, ennek kijavításával, vagy éppen javíthatatlanságának elhordozásával. És mindez legkevésbé a lelkészen múlik, csakis az elkövetőn.
Sulok Zoltán Szabolcs
Muszlim hitoktató
Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért. A vezető is pásztor, a férfi is pásztor házanépe számára, az asszony is pásztor férjének háza és gyermekei számára. Így mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért!” (al-Bukhári, Muszlim)
Az iszlám vallás szerint a gyermekek iránti felelősség a megfelelő ellátást, a nevelést és a védelmet jelenti. A gyermekek iránti felelősség a jövő társadalmáért viselt felelősség is egyben, hiszen a jövőnket a ma gyermekei fogják építeni. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan bánunk a gyermekekkel, mit tanítunk nekik, kiállunk-e mellettük, amikor igazságtalanság éri őket.
A gyermek erkölcsi nevelése nagyon fontos. Az iszlámban a szexuális nevelés az erkölcsi nevelés szerves része, hiszen a gyermekeket 7 éves koruk után szüleik sem láthatják meztelenül, s a testvérek nem aludhatnak egy ágyban. Megtanítjuk a gyermeknek, hogy szemérmét senkinek sem mutathatja, s annak megérintését senkitől sem tűrheti el, mivel ez olyan dolog, amit csak a házastársak tehetnek egymással. Továbbá az iszlám vallás azt sem engedi meg, hogy idegen felnőttel kettesben maradjon a gyermek. E nevelésnek köszönhetően a gyerekek óvatosabbak lesznek és hamarabb feltűnik nekik, ha valami nincs rendben.
Ugyanakkor az iszlám vallás szerint a gyengék bántalmazása, jogaik megsértése nagy bűn, ami ellen fel kell lépni. A pedofília szigorúan büntetendő, mivel ebben az esetben valaki szándékosan sérelmet okoz gyengébb és kiszolgáltatottabb embertársainak, illetve romlást okoz a földön. E bűn súlyosságát jól mutatja, hogy esetében a gondatlanság fel sem merülhet, ilyet csak szándékosan lehet tenni.
Az iszlám vallásjog egyik alapelve a kiegyenlítés és a helyreállítás. Ezért, ha valaki egy nagy bűnről tudomást szerez (nem pletykából, hanem bizonyítékkal vagy beismerő vallomással), akkor kötelessége a bűn ellen a leghatározottabban fellépni, függetlenül attól, hogy ki az elkövető. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Aki egy elvetendő dolgot lát közületek, az változtasson rajta a kezével (tegyen ellene), ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a nyelvével (beszéddel), ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a szívével, és ez a leggyengébb hit!” (Muszlim). Mivel az iszlámban tilos az önbíráskodás, a rendelkezésre álló bizonyítékokkal az illetékes hatóságokhoz kell fordulni, akik a bizonyítást lefolytatják, s a büntetést kiszabják és végrehajtják. Ha az ember nem ezt teszi, akkor maga is a bűn részesévé válik. Allah azt mondja: „És segítsétek egymást a jóságban és az istenfélelemben, ám ne segítsétek egymást a bűnben és a túlkapás elkövetésében!” (Korán 5:2)
