Élet-Stílus

A halálba is követték egymást az idős szerelmesek

67 év házasság után szinte egyszerre ért véget a pár élete.

Manapság, amikor egyre kevesebb pár köt házasságot, egyre több a válás, és emberek tömege él magányosan, különösen megkapó dolog élethosszig tartó szerelemről olvasni. Olympia és Michael DeNittis története pedig éppen olyan, amilyenről jobbára csak romantikus regényekben lehet olvasni.

A pár története még a múlt század elején kezdődött. Egy háztömbnyire laktak egymástól, és szinte még gyerekek voltak, amikor egymásba szerettek. A második világháború után aztán össze is házasodtak, és 67 évig elválaszthatatlan társai voltak egymásnak. Két gyermekük született.

Pár évvel ezelőtt aztán nehéz időszak kezdődött az életükben. Kiderült, hogy Michaelnek vastagbélrákja van. Négy évig hősiesen küzdött a betegséggel, állapota azonban nemrég súlyosra fordult. A 94 éves férfi nem akart még meghalni, rajongott a családjáért és imádott élni. Felesége azonban megérezhette, hogy párjának nincs már sok ideje hátra. A köztük lévő kötelék olyan erős volt, hogy végül még a halál sem tudta eltépni.

Ha kíváncsi arra, hogy mi történt, a folytatást elolvashatja a lelekmozaikok.cafeblog.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik