Élet-Stílus

Mókusok dúlták fel a Fehér Ház kertjét

first lady (first lady)
first lady (first lady)

A rágcsálók élvezik az amerikai adósságplafon körüli huzavona káros mellékhatásait.

Rögtön a beköltözésük után, még 2009-ben, Michelle, a First Lady vezetésével alakítottak ki egy konyhakertet a Fehér Házban Obamáék. Amellett, hogy az ott termő zöldségekből, gyümölcsökből és fűszerekből lássák el az elnöki család konyháját, illetve terményekkel támogassanak egy szegénykonyhát, cél volt az is, hogy felhívják Amerika figyelmét a helyes táplálkozás fontosságára. Ahogy mondani szokták, a kertnek a világ minden tájáról csodájára jártak.

Eddig, mert a kert most azonban romokban áll: felverte a gaz, rohadnak a paradicsomok, Obama elnök kedvenc édesburgonyái pedig a kukacok martalékává váltak – írja az Obama Foodorama blogra hivatkozva a CNBC.

Amíg a világ arra figyelt, hogy sikerül-e megegyezniük a demokratáknak és a republikánusoknak az Egyesült Államok adósságplafonjának megemeléséről és ezzel a technikai csőd elkerüléséről, számos, szövetségi forrásból fizetett alkalmazott kényszerszabadságon volt. Köztük a Fehér Ház konyhakertjének kertészei is.

Forrás: http://obamafoodorama.blogspot.hu

Alig akadt ember, aki boldoggá tett a küszöbön álló gazdasági válság, a washingtoni mókusok viszont kifejezetten örültek a fejleményeknek. Röviddel a szövetségi források elapadása után bemerészkedtek az elhagyatott elnöki konyhakertbe, lakmározni kezdtek, majd teljesen uralmuk alá vonták a kis mennyországot.

Közeleg azonban a kiűzetés a mókus-paradicsomból. Magyar idő szerint ma reggelre megszületett Amerikában a két párti megállapodás, így újraindulnak a felfüggesztet szövetségi intézmények, s a Fehér Ház kertészei is újra munkába állhatnak.

Mivel a mókusmegszállásról szóló hírek bejárták a világsajtót, érdekes lehet, hogyan zajlik majd az evakuálás. Nehéz elképzelni az Obama családot, amit déli redneck módjára elkezdenek lövöldözni az állatokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik