Élet-Stílus

Ha eleget iszunk, tanulni is könnyebb

A folyadékhiány nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is problémát okozhat: rontja a koncentrációs képességet és a memóriát is.

A fenti megállapítás különösen igaz a gyerekekre, hiszen nekik a testük víztartalma valamivel magasabb, mint a felnőtteké. Esetükben épp ezért mindennél fontosabb a megfelelő hidratáltság, hogy a tanulási teljesítményük és az egészséges testi fejlődésük biztosítva legyen.

A kicsiknél már csak azért is érdemes odafigyelni arra, hogy mennyit és mikor isznak, mert – az idősebbek hasonlóan – gyakran megfeledkeznek az ivásról, és többször kapnak el olyan lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségeket, amelyek növelik a kiszáradás veszélyét.

Egy átlagos felnőtt testtömegének víztartalma kb. 60%, amit a testzsír mértéke befolyásolhat. Az újszülötteké viszont elérheti akár a 75%-ot is, épp ezért az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) azt ajánlja, hogy az 1-2 éves naponta 1,1-1,2, míg a 2-3 évesek már napi 1,3 liter folyadékot igyanak. Az iskolás gyerekeknek még ennél is többet: a hatóság nekik legalább naponta másfél liter folyadék fogyasztását javasolja.

A megfelelő folyadékpótlás egyébként az iskolásoknál azért is nagyon fontos, mert ez a tanulmányi teljesítményhez is elengedhetetlen. Noha agyunk testtömegünknek mindössze 2%-át teszi ki, a működése során a keringő vérmennyiség 20%-át felhasználja. Ha a vér mennyisége a kiszáradás miatt csökken, akkor csökkenhet az agy oxigén- és tápanyag-ellátottsága is.

A kellő folyadékpótlás hozzájárul ahhoz, hogy szervezetünk önszabályozó funkciói jól működjenek és bizonyítottan csökkenti a súlyos migrének, a fáradékonyság és koncentrációvesztés veszélyét. Ha tehát a gyermek fáradtságra, fejfájásra panaszkodik, vagy nehezére esik figyelni, jusson eszünkbe elsőként, vajon eleget ivott-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik