Élet-Stílus

A válság idején több lány születik

A gazdasági krízis sokféle hozadéka között akad olyan is, amire senki sem gondolt eddig.

Kutatási eredményekből kiderült, hogy a pénzügyi visszaesések hatással vannak a születendő gyermekek nemére: ha túl sok stressz éri azokat a nőket, akik gyermeket terveznek, valószínűbb, hogy lánynak adnak életet. Az Oxfordi Egyetem munkatársai, valamint amerikai kutatók által készített tanulmány más kutatásokkal egyetértésben állítja, hogy nagyobb zűrzavarokat követően a fiúcsecsemők száma esni kezd. Például a 2001. szeptember 11-es eseményeket követő hónapokban a New Yorkban született kisfiúk száma lezuhant, de már 1991-ben, a berlini fal leomlása után jóval kevesebb fiú látott napvilágot az egykori NDK-ban, mint azt várták. Ám ez a legfrissebb tanulmány mutatott ki először közvetlen kapcsolatot e jelenség és a hétköznapi stressz és feszültség, illetve a növekvő stresszhormonszint között.

Mintegy 338 nő, aki épp teherbe szeretett volna esni, naplót vezetett a mindennapjairól, illetve a szexuális életéről, valamint kérdőíveket töltöttek ki arról, mennyire érezték stresszesnek magukat. A stresszhormonok – köztük a kortizol – szintjét mérték a terhességet megelőző hónapokban. Végül 58 kisfiú és 72 kislány jött világra – Nagy Britanniában minden 100 lányra 105 fiú születése jut normálisan. Összesítve az eredményeket, felmerült, hogy az esélyek miatt alakultak így a számok. Ám a legmagasabb kortizolszinttel rendelkező nők 50 százalékánál egyértelműen a lányok felé mozdult el a nemek aránya. A legstresszesebb nőknek 75 százalékkal volt kevesebb esélyük arra, hogy fiúk szülessen, mint a kevésbé stresszeseknek, hangzott el a reprodukcióval és meddőséggel foglalkozó szakemberek (American Society for Reproductive Medicine) éves konferenciáján.

Ez azért is érdekes, mert a kortizolszint akkor is emelkedik, ha nyomás alá kerülünk akár a munkahelyünkön, akár egy rossz párkapcsolatban. De a pénzügyi aggodalmak szintén szerepet játszhatnak benne, tette hozzá dr. Cecilia Pyper, az Oxfordi Egyetem kutatója. Azt viszont még nem tudják, hogy a magas kortizolszint miért csökkenti az esélyeket a fiúgyermek születésére. A magzat nemét ugyanis az apa spermájában található kromoszómák határozzák meg. Ugyanakkor lehetséges, hogy a magas kortizolszint valamiképpen megnehezíti a hímnemű embriók beágyazódását, illetve sokkal sérülékenyebbé teszi, és így valószínűbbé válik a vetélés is.

Mivel a kutatók egyelőre csak egy kis mintával dolgoztak, további vizsgálatokra lesz szükség, hogy tökéletesen alátámasszák elméletüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik