Sopron – szitáló eső. Sopron öt perccel később: szikrázó napsütés. Aztán erős szél. Később szakadó eső, majd kezdődik előröl az egész. Az időjárás mindent megtett azért, hogy kikezdje a fesztiválozók idegeit, akik péntek délutánra teljesen megtöltötték a területet, de ők nem hagyták magukat. Legfeljebb a döbbenetes méretű közönséget megmozgató Vad Fruttik alatt láttunk némi fluktuációt, amikor is többen (főleg a lányok) esőkabátért, pulcsiért futottak, majd vissza a filozófiai mélységű altrock sűrűjébe.
Már ekkor látszott, hogy a látogatottság miatt nem kell aggódniuk a szervezőknek, és a nagy nevek még el sem kezdték. A szaksajtó által kissé lenézően csak fitnessz-drum’n’bass-ként emlegetett Pendulum rajongóinak keménymagja már a Quimby alatt megkapaszkodott az első sorokban, hogy két órával később kellő alázattal őrjönghesse végig a tisztességes, de sok újat valóban nem mutató törteket és négynegyedeket.
Nézze meg az este szereplőit a galériában! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Csak félig cserélődött le a közönség a fesztivál húzóneve, Moby kedvéért. A kopasz, amerikai, egyébként halálosan nyugodt és kedves elektropopzenész szerencsére nem lemezbemutatót tartott: bőven merített a régi, húsz éves (!) house-slágerekből is. Nem akart sem andalítani, sem depressziót gerjeszteni, sem megváltani a világot, még a szomorú számai is vadul szóltak és ez meg is látszott a buli után izzadtan, kikerekedett szemekkel szétszéledő közönségen.
Az este vesztese egyértelműen a Monster Magnet zenekar: szívszorító volt tapasztalni, hogyan vág haza a csapnivaló hangosítás egy koncertet, amely egyébként tízpontos lehetett volna. Szegény énekes tisztességesen próbálta gerjeszteni a közönséget, hangjából azonban az első három sor mögött már semmi sem jutott el, ez pedig az öregsulis keményrock esetében nagyon lehangoló. Sooeri és Poulek sem tudott mit kezdeni magával, a rockosra hangolt, a vicczenekarhoz hűen trágár bulit nem mentette meg sem a sztriptíztáncos, sem az ezúttal rendőrnek öltözött törpe, sem a két méteres, élő pénisz. Egy ilyen koncert egyszerűen nem működik úgy, hogy egy árok (vagy bármi) választja el az együttest és a közönséget.
A fenti bakik persze senkit nem zavartak a bulizásban, megteltek a táncsátrak, a rockznezére fejet ráztak és léggitároztak, a gépzenére szeleteltek, akik pedig a két helyszín közé szorultak, ezt mind egyszerre művelték. A Metallica Nothing Else Matters című balladájának trance-feldolgozásánál veszítjük el a fonalat.
