Krasznahorkai regényeiben – amelyek közül korábban a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája és az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó jelent meg franciául – a tér, a távolságok, az elzártság fontos szerepet játszanak – szögezte le a lap. Az író saját bevallása szerint ez részben összefüggésbe hozható a politikával, hiszen a kommunista diktatúrában nőtt fel. Ugyanakkor nem annak elnyomó jellege hatott a térhez való viszonyára, hanem az a tény, hogy az előző rendszerről úgy tűnt, hogy örökké megmarad.
“Amikor gyerek voltam, aztán kamasz, nem azt gondoltam, hogy egy elnyomó politikai rendszerben élünk, hanem azt hittem, hogy ilyen a világ. És ilyen is marad. Ez szörnyű teher volt, és ebben a szörnyű teherben rejlik az ideál fogalmáról való nézeteltérések eredete köztünk – magyarok, lengyelek, kelet-németek, szlovákok, románok, stb. – és azok között, akik soha nem éltek diktatúrában” – hangsúlyozta az író.
Szülőföldje, az Alföld egy “monoton, fénytelen és reménytelen teret” jelent Krasznahorkai számára, egy olyan helyet, ahonnan elvágyik az ember, de ahonnan soha nem bír elmenni. Ezt a hatalmas pusztát szerinte már meglátni is “veszélyes”, de odaszületni “életfogytiglani ítéletet”, s egy olyan “bűnhődést” jelent, “amelyet sem szeretni, sem gyűlölni nem lehet”.
Fotó: Kollányi Péter / MTI
Arra a kérdésre, hogy Tarr Béla filmrendezővel való együttműködése (öt filmben dolgoztak együtt), mennyire hatott írói munkásságára, Krasznahorkai úgy válaszolt: “Regényíró vagyok, semmi nem hat rám, abszolút semmi a saját gondolataimon, a megélt dolgokon, tapasztalatokon, a képzeletemen, a keserűségemen, a szomorúságomon, az örömeimen és a nyelvvel való személyes viszonyomon kívül.” Ezzel szemben úgy véli, hogy ő viszont erős hatással volt Tarr Bélára.
“Megadtam neki azt, amire szüksége volt, a könyveim címeit, a szereplőket, a szereplők neveit, a történeteket, a hangulatot, a képeket, mindent, amit tudtam adni neki. Ő aztán az én segítségemmel és más emberek segítségével megalkotta a saját filmjeit” – fogalmazott az író. Hozzátette: “Sokat munkálkodtam azért, hogy ezek a csodálatos filmek megszülessenek, de ennek már vége, mást csinálok. És ahogy tudom, ő is abbahagyta a filmezést, azért, hogy más dologba kezdjen.”
Fotó: Kollányi Péter / MTI
Krasznahorkai az embert általában “szörnynek” és az idő múlásával egyre kicsinyesebbnek látja. Az utóbbi időben viszont megtapasztalta, hogy az emberen kívül a világ csodálatos: a természet, a fák, a kövek, a folyók, az ég, a föld, a madarak vagy a föld mélyében lévő ásványok csendje. “Vak voltam az emberen kívüli világra, de ma már mindent, amihez nincs köze az embernek, végtelenül szépnek találok” – fejtette ki.
A könyve megjelenése kapcsán rendezett író-olvasó találkozók alkalmat teremtettek arra, hogy Krasznahorkai májusban beutazza Franciaországot, amelyet mindenhol “csodálatosnak” talált. “De mindeneken túl az olvasók és köztük az én olvasóim még csodálatosabbak, mint maga Franciaország … Egyszerűen itt lenni, hallgatni őket, és csendben figyelni, semmit nem érteni, csak látni ezeket az értelemtől csillogó szemeket, egy mennyország!” – mondta az író.
