Egészen sajátos szempontból kalandozik a kötet – alcíme szerint – a jog és erkölcs (b)irodalmában: a mai jog eszköztárával, szakzsargonjával próbálja meg értelmezni különböző irodalmi hősök tetteit. Ezekből egészen különleges „ügyek” keveredhetnek ki, mint például Lúdas Matyi önbíráskodása, vagy a Kincskereső kisködmön történetéből kirajzolódó gyermekbántalmazás, gyermekmunka „esete”. Nem mellesleg, mindeközben az előbbi arra próbálja rávezetni a könyv célcsoportját, a felső tagozatos gyerekeket, hogyan ne legyenek áldozatok, az utóbbi pedig a szülői-pedagógusi büntetések értelmére világít rá.
Tehát egyrészt egy érdekes aspektusból – a mai jog szemszögéből – vizsgálja az irodalmi alkotásokat a kötet, másrészt az erkölcsi neveléshez is kiváló oktatási segédeszköz lehet. A jövőben a hírek szerint minden iskolában bevezetik a hittan vagy erkölcstan órát. Ha ehhez hasonló szemléletű tananyagokat, kérdéseket tárgyalnak majd az utóbbiakon, az a gyerekek és tanárok számára élvezetes, és hasznos lehet.
A „Csíny vagy bűn?” a jog gyakran misztifikált világát a tanulók számára is érthető módon jeleníti meg, és segít elválasztani a bocsánatos csínyt, a jog által szigorúan szankcionált jogsértésektől – véli Jásper András a szakjogász. Úgy gondolja, a súlyos jogsértések megelőzésének hatékony módja lehet, ha az irodalmi művek kapcsán beszédtémává válik a diákcsíny és a jogsértés közti határ. Ha a pedagógus észreveszi, és felmutatja a folyosón történtek jogellenességét, ha határt húz a megengedett és a jogsértő magatartás közé, az hasznos a diáknak, hasznos az iskolának és hosszú távon az egész társadalomnak.
Az oktatási ombudsman szerint is egyedi vállalkozásról van szó, hiszen a szerzők nem a száraz jogot igyekeznek megértetni és elfogadtatni, nem önmagában keresik az erkölcsi igazságokat, hanem a legszebb magyar műveket hívják segítségül. „Így a művekkel együtt többet, mást is tanulhatnak a diákok. Vitázhatnak, érvelhetnek és dönthetnek. Vagyis azt tehetik, amit várunk tőlünk: tanulva készüljenek arra, hogy aktív, felelős állampolgárok legyenek. Mindeközben megtanulják tisztelni a magyar irodalmat, az erkölcsöt és a jogot. Nemesebbet nem is kívánhatunk gyermekeinknek” – írja a kötetről Aáry-Tamás Lajos.
A kiadvány erénye egyben hibája is, a szövegek – tanár, irodalmár, filozófus, jogász – alkotói ugyanis néhol túlságosan is didaktikusan, szájbarágósan írták meg „a magyar irodalom tetthelyeit”. Sokszor kicsit izzadságszagúra sikerült a mai diáknyelv megjelenítése egyes álpárbeszédekben, internetes kommunikációkban. Lehet, hogy ez elriaszt néhány olyan olvasót (diákolvasót is), aki szívesen elmerülne a történetekben, de ettől a gügyögéstől visszariad.
A pedagógus persze – kézikönyvként használva – kiküszöbölheti ezt a hibát. Ötletek meríthet a kötetből, és saját maga kidolgozhatja a téma feldolgozásának módszertanát. Ugyanakkor jó lenne, ha megjelenne a kötet alternatív változata is, amelyben ugyanezzel a megközelítéssel, de szélesebb körben is olvasható stílusban tárgyalnák az irodalmi jogi eseteket. Lenne rá kereslet.
