Élet-Stílus

A várőrség is veszélyben volt

admin
admin

2011. 04. 16. 16:00

A török hódoltságban élő magyar falvak életét a bizonytalanság uralta, mindennapos volt a rablás, gyilkosság, zsarolás. De nem fogytak ki a „panaszolkodásból” a végvárak vitézei sem, akiket éppúgy megrabolt, vagy túszként elhurcolt a török, ha sikerült rajtuk ütnie. Végvári panaszok a 17. századból.

A 16-17. századi élet a Magyar Királyságban teljesen más kihívásokat hordozott, mint a mai. Nem pusztán az orvostudomány vagy a technikai lehetőségek szűkebb volta miatt. Hanem azért is, mert a királyság területén belül volt a „természet szerént való ellenség”, azaz a török nagyhatalom, ahogy a kortársak nevezték. Ezáltal a „közbiztonság” helyett a „közbizonytalanság” és a mindennapi fenyegetettség érzete uralkodott az egyszerű emberek között: persze a parasztot megrabolhatta még a gyakran fizetetlen magyar végvári is. De ez még mindig jobb volt, mint a török katona, aki amellett, hogy kirabolta, elhurcolta váltságdíjért, vagy „jól helybenhagyta”, még meg is ölhette.
A legtöbbet panaszolkodók

A folyamatosan sanyargatott parasztság mellett a magyar végvári katonák mindennapjai is fenyegetettségben teltek, hiszen minden nap egy kis háború újabb epizódja volt. Az ő vár körüli jószágaikat vagy őket magukat ugyanúgy megölhette vagy elhurcolhatta a török.

A tizenöt éves háború (1591-1606) alatt, 1600-ban a törökök elfoglalták Kanizsa várát, ezáltal a nyugat-dunántúli magyar végvárrendszer „benyomódott”. Így a Habsburg kormányzatnak meg kellet szerveznie Kanizsával szemben a magyar, „Kanizsa ellen vetett végek” rendszerét. Ennek egyik eleme volt Kiskomár. A kanizsai és a körülötte lévő kisebb török várakkal szembenálló magyar végházak közül a legtöbbet talán a kiskomáriak „panaszolkodtak”, és bár helyzetük nem volt rózsás, az átlaghoz képest korántsem volt annyira rossz, amint azt folyamatosan mondták.

Kanizsa vára

Kanizsa vára

Semmi marhánkat nem hagytak

„1630. esztendőben kezdettek az kanisaiak, segesdiek, kaposiak, berzenczeiek, baboczaiak több végházbeli törökökkel ide Kiskomár alá dandárokkal, seregekkel, zászlókat megeresztvén csatázni. Magunkat, marháinkat hordván. … De kiváltképpen 1633. esztendőben, Nádasdi Pál főgenerális halála után … várunk alá jüvén tizenhét emberinket, kiket levágtak, s kiket elevenen elvittek, hatszáz marhánkkal együtt, lovainkat, ökreinket és teheneinket, kire semminemű okot nem adtunk, vétkünk sem volt rá, úgy annyira, hogy semmi marhánkat akkor nem hagytak.”

1634-ben a törökök 12 végvárit raboltak el, egyet megöltek és 11 állatot elvittek. Például: „Farkaserdőn az segesdiek egy katonánkat levágtak, az egyiket három lovaikkal együtt elvitték.” De az 1637-es év ennél is kegyetlenebb volt, a törökök a legkiszolgáltatottabb időpontban is támadtak: „Az aratáskor a kanizsaiak harmadfélszáz lóval várunk alá jüvén tizenhat lovainkat elvitték, egy katonát levágtak, két gyermeket elvittek.”

Ahogyan a kiskomáriak látták

„Kiváltképpen 1631 és 1633 esztendőkben … [a törökök] roppant seregekkel várunk alá jüvén sokat bennünk levágának, öregemberinket és gyermekinket elevenen sokat elvittenek, az öregemberinket rabságra, az gyermekinket pedig törökségre, lovainkat és ökreinket teheninkkel együtt. Ezernél többet vittenek el, úgyhogy semmi öreg lábas marhánk nem maradott. Mely sok kártételek és iniuriák [igazságtalanság] miatt, mi kiskomáriak teljességgel elnyomorodtunk és szegényedtünk.”

A levél írója Batthyány I. Ádám dunántúli főkapitánynak és Vas megyei nagybirtokosnak küldte meg a vár panaszait. Levelének finom pikantériája talán az, hogy azt is megindokolta, miért szenved annyit a vár, és a körülötte élő falusiak tömege: „Mert [a törökök] mihelyt valami kis kárt vallanak némely más csavargók miatt, azon túl mindjárt ide mireánk, várunk alá berohannak, a mi rajtunk töltik bosszújukat!” Nem tudni, vajon ki is lehet az az árnyaltan csavargóknak nevezett csoport, aki megbosszantotta a törököket, de Batthyány I. Ádám éppen 1633-ban hajtott végre egy nagy rajtaütést a kanizsai törökökön.

A többieknek is fájt

1637-ben a Kanizsa ellen vetett végek 11 várának 1633 és 1637 közötti kárait írták össze: Pölöske, Kányavár, Bér, Szécsisziget, Kapornak, Lenti, Szentgrót, Egervár, Szentgyörgy, Szalaegerszeg és Szalavár voltak a károsultak. Összesen 274 végvárit vittek el vagy öltek meg, és 460 állatot hajtottak el a törökök. Ezek közül a várak közül nyolc legalább annyit szenvedett, mint Kiskomár, mert mindegyik 30-40 katonát veszített el. Ez nem azt jelenti, hogy Kiskomár nem szenvedett el az összeírt öt évben nagy emberveszteséget, hanem azt, hogy a többieknek is legalább olyan súlyos időszak volt ez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.