Élet-Stílus

Új edző a Newcastle Unitednál

admin
admin

2010. 12. 09. 13:57

Az angol élvonalban szereplő Newcastle United vezetősége bejelentette, hogy Alan Pardew lett a vezetőedzői posztról hétfőn menesztett Chris Hughton utódja.

Hughtont a gyenge bajnoki szereplés miatt menesztették. A második vonalból felkapaszkodott Newcastle jól kezdte az idényt, sokáig az élbolyhoz tartozott, aztán elkezdett visszacsúszni, a West Bromwich Albiontól vasárnap elszenvedett 3-1-es vereség után pedig már csak a 12. a bajnokságban.

Pardew kinevezése kisebb meglepetés, ugyanis eleinte arról lehetett hallani, hogy az Ajax csapatánál szintén hétfőn lemondó Martin Jol a St. James’s Parkba teszi át székhelyét – nem így történt.

A rendkívül hosszú szerződéssel – öt és fél éves megbízatással – kecsegtetett 49 éves szakember három év kihagyás után tér vissza az élvonalba – a Liverpool elleni, szombati meccsen debütál a “szarkák” kispadján. Pardew korábban a Reading, a West Ham, a Charlton és legutóbb a Southampton együttesét dirigálta.

Az új United-szakvezető közleményben tisztelgett elődje előtt, ugyanakkor szemléletváltást is ígért.
„Chris Hughton remek munkát végzett, hisz ismét az élvonalba kalauzolta a csapatot, és idén sem vallott szégyent. Megtisztelő, hogy tőle vehetem át a stafétát. Mindig olyan csapatokat igyekeztem pályára küldeni, amelyeknek a pozitív játékfelfogás, támadó futball volt a jellemzője, s ettől nem szeretnék eltérni új együttesemnél sem. Tudom, hogy ebben a szurkolók is a segítségemre lesznek. A klub akadémiája ontja a tehetségeket, bízom benne, hogy a fiatalokkal zökkenőmentes lesz az együttműködés.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.