Élet-Stílus

Verekedés a City és a Boca edzésén

admin
admin

2010. 12. 04. 10:44

A Manchester City és a Boca Juniors pénteki edzésén a labdarúgás mellet néhányan az ökölvívást is gyakorolták.

Mario Balotelli (képünkön) balhés „előéletét” ismerve nem meglepő, hogy az olasz csatár főszereplője volt a Manchester City edzésén kitört konfliktusnak. Az Intertől igazolt csatár nehezményezte Jerome Boateng egyik szerelési kísérletét, és a német válogatott védőnek rontott. Az, hogy a civakodás nem fajult véres ökölcsatává, az a csapattárs, Kolo Touré leleményességén múlott – még idejében szétválasztotta a küzdő feleket.

A City edzésén történt affér érdekessége, hogy Balotelli mindkét szülője ghánai, míg Boatengnek az édesapja származik az nyugat-afrikai országból – így elvben honfitársak…

A 20 éves Balotelli újabb balhéja apropóján az angol lapok egykori edzőjének, José Mourinhónak a szavait idézik, a portugál tréner korábban ugyanis azt mondta róla, hogy „zseniális képességekkel rendelkezik, csakhogy néha nem tudja használni az agyát”.

Nem csak a Citynél, hanem az argentin Boca Juniorsnál is megőrültek a pénteki edzésen. A kezdők és a tartalékok egymás elleni meccsén előbb Fabián Monzón és Pablo Mouche esett egymásnak ököllel, majd Juan Insaurralde és Jesús Mendez kezdett bokszmeccsbe egy vélt szabálytalanság után. A többiek megpróbálták szétválasztani a küzdőket, de kevés eredménnyel, erre Roberto Pompei vezetőedző véget vetett a gyakorlásnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.