Élet-Stílus

Megműtötték a soul királynőjét

Aretha Franklin sikeres műtéten esett át pár héttel azután, hogy novemberben bejelentette, orvosai utasítására májusig nem léphet színpadra.

A 68 esztendős énekesnő nem árulta el műtétjének okát, de megnyugtatta rajongóit nyilatkozatával: “Isten rajtam tartja a szemét. Remek orvosok és nővérek voltak körülöttem, akiknek munkáját a város és az ország imáinak áldása kísérte”. A sokszoros Grammy-díjas énekesnőért ugyanis többek között a detroiti városi tanács egy tagja szervezett imádságos virrasztást. Az őérte imádkozóknak az énekesnő levélben köszönte meg a sok szeretetet.

A soul királynőjének tartott művésznő tehetsége már fiatalon nyilvánvalóvá vált a családján kívül szélesebb körben is. Tizennégy éves korában készült első lemeze gospel dalokkal. A 60-as években vált igazán ismertté, ekkor már döntően soult énekelt, a blues eszköztárát is felhasználva. Fellépett többek között Whitney Houstonnal, Elton Johnnal, George Michaellel, Annie Lennoxszal és Carlos Santanával is. Aretha Franklin 1967 és 2003 között tizenhatszor nyerte el a Grammy-díj-at. Egyik legújabb, This Christmas című – 2008-as – lemezét hamarosan újra érdemes elővenni, hiszen a karácsonyi hangulat az énekesnő tolmácsolásában még bensőségesebb lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik