Lima utcáin egymást érik a játéktermek és a piros lámpás házak, utasokkal tömött ócska furgonok csinálnak bűzt és dugókat, a járdákon gazdátlan kutyák kószálnak, koldusok kéregetnek, anyák szoptatják gyerekeiket. James Harmon azonban csak a darukat látja a perui fővárosban. Az általa hat éve alapított, 200 millió dollárt forgató – az idén eddig 26, az indulás óta 221 százalékos növekedést elérő – Caravel Fund a káosz mögött megbúvó lehetőségeket keresi. A 74 esztendős amerikai befektető a minap éppen egy limai tésztagyárban szemrevételezte a vadonatúj olasz gépeket. A magas fallal körülkerített, kettős biztonsági bejárattal védett üzem az évi 1,3 milliárd dolláros árbevételű Alicorphoz tartozik, amely a Caravel egyik kiemelt befektetése. „Tízszer annyi tésztát gyártanak fele annyi idő alatt” – foglalta össze a javulást az öltönyéhez keménykalapot viselő Harmon, miközben lerugdalt egy kevés makarónit a cipőjéről.
Két évtized alatt Peru a csőd közeli állapotból stabil demokráciává nőtte ki magát, befektetésre ajánlott adósságkockázati besorolással, és világviszonylatban az egyik legkiegyensúlyozottabb gazdasági növekedéssel. E szinte hihetetlen visszatérés jól példázza, micsoda fellendülés zajlik a feltörekvő piacok azon csoportjában, amelyet befektetői körökben csak peremvidéknek neveznek, s amelybe Peru mellett még olyan országok tartoznak, mint Pakisztán, Ghána, Egyiptom, Bahrein, Libanon, Ciprus vagy éppen Kenya. A Goldman Sachs befektetési bank, miután megalkotta a Brazíliára, Oroszországra, Indiára és Kínára utaló BRIC betűszót, 2005-ben bevezette a Next-11-et (másképpen N-11-et) is, mondván, a XXI. században Angola, Banglades, Egyiptom, Észak-Korea, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Irán, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Törökország és Vietnam a gazdasági befolyás tekintetében előbb-utóbb egyenrangú lesz a G7-tel. „A szemfüles befektetők most a fejlődő országok következő hullámát igyekeznek bemérni, a későn érkezőket, amelyek eddig a radar alatt repültek” – fogalmaz Jerry Haar, a miami Florida International University üzleti karának dékánhelyettese. Úgy látja, a felzárkózók esetében közös ismérv az új keletű makrogazdasági stabilitás, a mikroszinten végbemenő átalakulás, valamint a gyarapodó középosztály – különösen az alsóbb középosztály – által generált fogyasztáserősödés. Nagyrészt e tényezők miatt számol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azzal, hogy a feltörekvő és a peremországok gazdasági növekedése közel háromszorosa lesz a fejlett világ átlagának. „A piramis alján kezdik felfedezni a bankokat, a hitelkártyákat és a kapitalizmus megannyi örömét” – mondja Haar.
Vagyonszerzési hajsza
A Goldman Sachs elemzői csoportja által szeptemberben közreadott jelentés szerint az elkövetkező húsz évben a feltörekvő piacok együttes tőzsdei kapitalizációja a mostani 14 ezer milliárd dollárról – ez nagyjából az összes jegyzett amerikai részvénytársaság értékének felel meg – 80 ezer milliárd dollárra nő. S e változás nyomán szerte a fejlett világban beindul a vagyonszerzési hajsza. Az elmaradott gazdaságok a peremvidék részei lesznek, mielőtt feltörekvőkké lépnének elő, a jól teljesítő feltörekvők pedig, amilyen például Dél-Korea vagy Brazília, teljesen fejletté válnak.
Az amerikai Wal-Mart áruházlánc nemrég azzal demonstrálta a globális gazdasági érési folyamatba vetett bizalmát, hogy 4,6 milliárd dollárt kínált a dél-afrikai Massmartért, amelynek Botsvanában, Ugandában, Zambiában és nyolc másik, a Szaharától délre fekvő országban vannak szupermarketei. A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője nemsokára elindít egy kifejezetten a peremországokra fókuszáló befektetési trösztöt. „A fejlődő világban volt egy fordulópont, amikor felismerték, hogy részvényesként jobban meg lehet gazdagodni, mint lopással. A szellem kiszabadult a palackból, és ezt nem lehet visszafordítani” – állítja Harmon.
Harminc évvel ezelőtt Peruban a Fényes Ösvény nevű gerillamozgalom országos terrorhadjáratba kezdett, sorozatos kivégzésekkel, emberrablásokkal és robbantásos merényletekkel. „Mi voltunk Latin-Amerika Kambodzsája” – mondja Fritz Du Bois Freund, egy mirafloresi helyi lap újságírója. Katiana Guzman MacNabb, Harmon perui születésű szenior portfólió-kezelője kiskorában nemegyszer átélte, hogy fegyveres gerillák megállították a buszt, amelyen anyjával utazott, mindenki szeme láttára kirángattak néhány utast, betuszkolták őket saját autójukba, majd elhajtottak. „Dúlt a terror. Legszívesebben csak otthon ültünk volna” – emlékszik vissza.
A kilencvenes évek elejére a hadseregnek és a paramilitáris erőknek sikerült véget vetniük az erőszaknak. Manapság, amikor a negyvenesztendős Guzman McNabb újra Peruban tartózkodik, laptoppal járja az áruházakat és pénzügyi igazgatókkal tárgyal. Sorra épülnek az új apartmanházak, bevásárlóközpontok és szállodák. Semmi jele annak, hogy a gazdaság le akarna hűlni.
Harmon és Guzman McNabb most tekintette meg a Graña y Montero cég fő beruházását, a limai pénzügyi negyedben épülő, jövőre elkészülő Westin Libertador szállodakomplexumot. Azóta versengve szidják magukat a kereskedelmi főutca, a Paseo de la República szmogjában és kakofóniájában, amiért nem vásároltak be a legnagyobb perui építőipari csoport részvényeiből. A társaság árfolyama tavaly februárban összeomlott, amikor egy helyi nyugdíjalapnak fel kellett számolnia régi pozícióit, azóta viszont több mint a háromszorosára emelkedett. „Ennyit már nem fizetek érte. Találunk majd olcsó építőipari részvényeket máshol, talán Egyiptomban” – mondja Harmon.
Váratlan karrierfordulat
Harmon a New York állambeli Mamaroneckben nőtt föl, felsőfokú tanulmányait előbb a Brown Universityn, majd a Wharton üzleti karán folytatta. Elnök-vezérigazgatója volt 1986 és 1996 között az utóbb a Citigroup által felvásárolt Schroder Wertheim & Co. befektetési banknak. A Limába vezető út 1997-ben kezdődött, amikor Bill Clinton elnök a Demokrata Pártot régóta adománygyűjtőként segítő Harmont nevezte ki az Export-Import Bank élére. Egészen addig nem is hallott az amerikai exporttermékek vásárlását finanszírozó állami intézményről, és külföldön is csak ritkán járt.
Délkelet-Ázsiában éppen akkor robbant ki a pénzügyi válság, majd kisvártatva jött Oroszország és Latin-Amerika. Harmonnak azon kellett dolgoznia, hogy a fejlődő országok továbbra is minél több amerikai árut importáljanak, így ebben az időszakban gyakorlatilag repülőgépeken és szállodákban élt. Útjai során megtanult egyet s mást a fejlődő országok lakosairól: hogy utálják a „harmadik világ” címkét, miként azt is, ha az IMF megjelenik és drákói intézkedéseket követel a segítségért cserébe. „Tudtam, hogy talpra fognak állni” – mondja Ázsiára utalva. A legtöbb feltörekvő országban a fiskális megszorítások évtizede következett, szemben az amerikai és nyugat-európai hitelezési boommal.
Harmon 2001-ig állt az Ex-Im Bank élén, és ez idő alatt komoly profilváltást hajtott végre. Míg 1997-ben a bank leginkább állami tulajdonú külföldi vállalatokkal állt kapcsolatban, négy év múltán már zömmel magáncégeknek segítettek. Harmon 2004 őszén hozta létre a Caravelt, amelynek ügyfelei között vegyesen vannak gazdag egyéni befektetők és családok, valamint intézmények.
Hamar megtanulta, hogy a zambiai sörgyártó szövetkezetektől a vietnami tejfarmokig terjedő befektetési univerzumban kulcsfontosságú a helyi viszonyok ismerete. Tizenkét fős csapatával hatvan országban járt befektetési célpontokat keresve. A folyamat azzal kezdődött, hogy megvizsgáltak 6500, a perem- és a második körös feltörekvő országokban jegyzett társaságot. Mivel e cégeknek gyakran nagyon alacsony a piaci értékük, részvényeik pedig alig forognak, ezért egy egyébként rutinjellegű 1 millió dolláros vételi megbízás teljesítése akár hetekig is eltarthat, és az ügylet az égbe küldheti az árfolyamot. A Caravel ennek megfelelően 600–700 papírra szűkítette a kezdeti listát, olyanokra, amelyeket a piac megrengetése nélkül lehet nagy tételekben adni-venni. „Negyvenöt nap alatt ki tudunk szállni a teljes portfóliónkból” – árulja el Harmon.
Fülöp-szigeteki esélyek
A Caravel valamennyi ország közül a Fülöp-szigeteken invesztált a legtöbbet. Még 1998-ban, amikor Harmon az Ex-Im Bank elnöke volt, az ország annyira megroggyant a pénzügyi válságtól, hogy a kormány nem tudta teljesíteni az adósságszolgálatot és más kötelezettségeit. Bár a gazdaság azóta talpra állt, továbbra is jellemző a korrupció és az átláthatatlanság. Harmon a Caravel pénzének 7 százalékát a manilai Alliance Global kaszinóüzemeltető cégbe fektette, amely jól megél abból, hogy egyre több fülöp-szigetekinek van szerencsejátékon elszórható jövedelme. Ugyancsak nem csekély hányad, a tőke 6 százaléka landolt Bangladesben. Az alap fontos érdekeltségei közé tartozik még a Telecom Egypt is.
A fejlődő országoknak nagy lendületet adott Kína felemelkedése és élelmiszer- és nyersanyagimportjának ezzel járó erősödése. A Fülöp-szigetek, Banglades és Peru különösen függ Kínától a gazdasági növekedés tekintetében, ami sokak szerint kockázatot hordoz magában. Mark Mobius, a szingapúri bejegyzésű Templeton Asset Management elnöke azonban nem aggódik. Mint mondja, „a perempiacok sok esetben már olyan fázisban vannak, hogy a növekvő lakossági fogyasztás eredményeként beindul az önfenntartó fejlődés”.
A peremországokban való befektetés persze nem teljesen veszélytelen. A 2008-as pénzpiaci összeomlásban a Caravel elvesztette értéke felét, miután a befektetők világszerte likvidáltak a portfóliójukban mindent, amit csak tudtak – első helyen értelemszerűen a bizonytalanabbnak tartott piacokhoz kapcsolódó befektetési elemeket. Az újonnan fejlődővé váló országokban emellett fokozottan fennáll a gazdasági és politikai visszarendeződés kockázata. Végül sok közgazdász szerint ahelyett, hogy a külföldiek részvényeket vásárolnak a szegény országokban, hasznosabb volna út- vagy gátépítésekbe beszállniuk. „Ha segíteni akarunk a fejlődő gazdaságokon és az ott élőkön, hosszú távú projektekre van szükség” – mondja Stephany Griffith-Jones, a Columbia University tanára, akinek a fejlődő piacokra irányuló tőkeáramlás a szakterülete. Harmon azzal érvel, hogy az ő befektetései nemcsak tartósak, hanem lehetőséget biztosítanak számára a helyi vállalatirányításba való beleszólásra is. „Ha a cégek és a kormányok tartós befektetést akarnak tőlem, ki kell mutatniuk, hogy figyelnek rám” – hangsúlyozza. A végeredmény az, ami karrierje kezdete óta inspirálja őt: „jót tenni a jólétért”.
Ghána kontra Dél-Korea
Harmonnak amolyan megvilágosodása volt 1998-ban, amikor Hillary Clinton buzdítására életében először Afrikába utazott. Ghána volt az első állomás, ahol már néhány nap múlva azon kapta magát, hogy használt hűtőszekrényeket vásárol egy halászfalu asszonyai részére, akik a napi fogás nagy részét elveszítették a megfelelő tárolás hiánya miatt. „Nem sokat hezitáltam. Pár száz dollárról volt szó, úgy gondoltam, a legrosszabb esetben adományként fogom fel a dolgot” – meséli. Viszont az érintettek szinte azonnal megsokszorozták az értékesítést, és onnantól sokkal kevesebb időt kellett a tengeren tölteniük. Harmon fele annyi idő alatt visszakapta a kiadott pénzt, mint amire számított. Néhány hónappal később pedig az Ex-Im Bank már hitelgaranciát nyújtott a halászfalunak. „Jobban éreztem magam, mint a Wall Streeten bármikor. Soha nem voltam boldogabb” – mondja Harmon.
Tizenkét év elmúltával a 23 millió lakosú, demokratikus berendezkedésű Ghána a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága. Ottani brókerek arról számolnak be, hogy alig győzik teljesíteni a ghánai részvényekre adott vételi megbízásokat. Fél évszázada Ghána és Dél-Korea egy szinten állt gazdaságilag, mára az utóbbi a világ 15. legnagyobb gazdasága, kibocsátása 25-ször akkora, mint a délnyugat-afrikai országé, és már közel jár a fejlett piaci státushoz. Ez a fajta sikertörténet az, amire Harmon és befektetői a kétkedők ellenében hivatkozni szoktak.
Visszatérve Limába, a Csendes-óceán partján egy sziklás magaslaton nemrég szabadtéri bevásárlóközpont nyílt, benne Chili’s étteremmel és Starbucks kávézóval. Hétköznap van, a plazában mégis óriási a forgalom. Vele átellenben a Marriott lánc új luxusszállodája áll, teraszán fiatalok kortyolgatják a perui nemzeti italt, a chicha moradát. Latin-Amerika egykor reménytelen szegletében egyre kézzelfoghatóbbak a prosperitás jelei. Igaz, Jim Harmon nem szeretné, ha ennek túl gyorsan híre menne a világban.
