Egy filmnél az unalomra nincs mentség. Ha egy rendező 1956-on keresztül a Kádár-rendszerről akar mesélni, akkor a mai fiatalok nagy többsége egyszerűen csak néz maga elé, mert ő már nem tudja, hogy ki volt az, aki szerint a „krumplileves legyen krumplileves”. Pedig, mint az alábbi videóinterjúból kiderül, a rendező épp a ma vagy egyáltalán nem ismert (fiatalok), vagy hamis nosztalgiával körülvett (idősebbek) puha diktatúra természetrajzáról szeretett volna mesélni.
A történet pedig nem lenne rossz, de ma nem lehet ilyen vontatottan mesélni. Felgyorsult médiavilágunkban folyamatosan valamilyen impulzust kellene adni, hogy legyen mit befogadni a szemnek, az agynak. (Ezt legjobban a rendező tudja, és írja is publicisztikáiban.) Nem szabad üresjáratokat hagyni. Ez a film pedig leginkább az üresjáratokról szól, amely közben időnként fel-felkapjuk a fejünket, amikor egy kicsit érdekessé válik mozi. Vagy akkor, de ez behatárolható nézői kör, ha ismerős kulturális szereplő bukkan fel a vásznon. Mint Palya Bea, Menyhárt Jenő (az Európa Kiadóból), Kiss Tibi (a Quimbyből) – vagy a fél egykori Magyar Narancs-szerkesztőség (a rendezőn kívül cameózik Bakáts Tibor Settenkedő és Bojtár B. Endre).
Ha tehát egybitesen fogalmaznánk, akkor a jó-nem jó táblázatban a nullát húzzuk be. Ha azonban többdimenzióssá tesszük a kérdést, akkor el lehet ismerni, hogy komoly munka van benne, ahol nincs egyetlen olyan kép, amely nem illik bele a korba, a pesti jassz szlengje is hibátlan. A kóter, a vamzer, a kégli, a kagylóz stb. szavak és kifejezések nyilvánvalóan közelítik a film nyelvét a korbeli beszélthez, ám olykor annyira erőltetettek és előtérbe tolakodnak, hogy kor- és hangulatkeltő hatásuk kioltódik.
Nagy Zsolt színészi játéka most is meggyőző, de érdektelen. Nem miatta, hanem a film bágyadt mesélőmódja miatt van, hogy hidegen hagy. Pedig elvileg érdekes lehetett volna, ahogy egy kétkezi rakodómunkás, utcai simlisségektől dörzsölt pesti srác – és baráti társasága (köztük az áruló szerelmével: Sárosdi Lilla) – az ötvenhatos forradalomba belekerül, elárultatik, börtönbe kerül tizenöt évre, majd bosszút áll, és itt hagyja az egészet a fenébe.
A Kolorado Kid történetet Kreuzer Béla valós „kalandjain” alapul, de a valós események nem tudnak izgalmassá válni, nem tudnak minket a világukba bevonzani – és ami a legnagyobb baj: nem tudja főhősét szimpatikussá tenni.
