Két hete szombaton, a Párbaj alatt kieshetett volna Renáta a közönségszavazatok alapján, ha a zsűri női tagjának, Eszenyi Enikőnek döntő szava nem rántja vissza a versenybe a 19 esztendős nagyváradi lányt. Ő az a tehetség, akit kezdetekkor még punkra nyírt hajjal, vörös démonként láthattunk az ítészek előtt megmérettetni. De mára, ahogy élesedik a verseny, élesednek a kontúrok is, s a Megasztár stylistjainak keze alatt kiszőkült az énekesnő. Reni a fodrászszékben ülve megállapította, hogy új fizimiskájával Lady Gagára hasonlít a leginkább, ezt bizonyítandó rázendített a világsztár egyik közismert slágerére. Szerencsére hangi adottságokban több a hasonlóság, mint külső jegyekben! És ennek csak örülhetünk Renáta nőies jelenségét elnézve.
Az elkészült képeknél mi sem bizonyítja jobban, hogy a döntősöket már igazi sztárként kezelik, ennek minden pompájával és elvárásával együtt. A kezdeti külsőhöz képest jó választásnak tűnik a fekete-arany összeállítású ruha. A kissé military stílus újraértelmezve letisztult és mégis különleges hangulatot ad az énekesnőnek. Legutóbbi adásban már ebben a ruhában állt színpadra egy Beyonce dallal. Teltkarcsú bájait előnyösen kiemelve, karakteres és dinamikus dívát varázsolt a Megasztár versenyzőből. Friderikusz Sándor még meg is jegyezte, hogy Reni produkciója olyan színvonalas volt, mintha külföldi előadást látott volna.