Élet-Stílus

Mega-Tend: Kállay-Saunders András

Mester Tamás szerint ez a fiú át tudná alakítani a hazai popipart. Ez könnyen meglehet, de most a Megasztár divatkreátorának sikerült egy átalakítást végrehajtania Andráson.

Kállay- Saunders András New Yorkban élt ez idáig. Édesanyja magyar származású, édesapja pedig Fernando Saunders, aki többek között a Lou Reed bandájának is a zenei főnöke. Nekem kicsit R. Kelly-s, de ezzel lehet vitatkozni! A 25 esztendős félvér fiú nyugodt, árnyalt hangú tehetség. Töri a magyar nyelvet, na meg a női szíveket szombatonként, rendszerességgel. András talán az a művész, akin már nem kell sokat alakítani. Majdhogynem kész van. A válogatásokra is megfelelő öltözékben érkezett, farmer és csíkos póló, vagy hasonló utcai viseletben, korosztályának és alkatának megfelelő ruhadarabokban.

Viszont legutóbb már a Divatkreátor műsor egyik versenyzője, Dudás Judy divattervező vette kezelésbe egy profi fotózás alkalmára.

Judy szerint a koncepció része volt, hogy a választott dalhoz passzoljon a ruházata az énekesnek. Caramell Lélekdonor című szerzeményét adta elő, erről rögtön a fehér szín jutott eszébe, így lett ez a meghatározó színe a ruházatnak.

És valóban! Fehér trikó, kékes ing kigombolva, rajta a fehér zakó, fehér csőszárú farmer és fehér sportcipő. Egy nyaklánc, egy stílusos napszemüveg és készen is van a Saunders-style!
Egyelőre időhiány miatt még engedték a szervezők a csak stylist munkát, tehát a máshonnét hozott ruhadarabok összeválogatását. De most szombattól szigorodnak a feltételek és csak a tervezők keze munkáját fogják értékelni. Nem marad más a kreátoroknak, mint varrógép mögé pattanni.
-Saunders rendes, nagyon aranyos srác! Egy szó nélkül hozta a csomagomat, mindenben nagyon segítőkész. Jó volt vele dolgozni!- árulta el még Dudás Judy az énekesről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik