A finn Nokia eladásai 12 százalékkal tudtak feljebb jutni a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az elmúlt negyedéves teljesítményével a Nokia a teljes eladások 50 százalékát tudhatja magáénak.
Különösen mentek a finn cég okostelefonjai, amelyekből 38 százalékkal több kelt el. Ennek a kategóriának a nyugati, fejlett piacokon van igazán jelentősége és ez az egyetlen szegmens, amely növekedni tudott a tavalyi utolsó negyedévben. Ezen régió 39 százalékát tudhatja magáénak a Nokia.A hagyományos mobilok piaca szenvedett Európában és Észak-Amerikában, míg a kínai piac hatalmas fejlődést mutatott. Ennek köszönheti a Samsung és az LG jó eredményeit. A Samsung piaci része a korábbi 18-ról 21,3 százalékra emelkedett, míg az LG telefonjai 8,7-ről 10,3-es piaci részt képviselnek. A vesztesek közt a Motorola és az Ericsson említendő, amelyek részesedése 6,5 százalékról 3,7-re illetőleg 8,2-ről 4,5 százalékra csökkent.
A Motorola ezzel a teljesítménnyel, alig egy tized százalékkal előzi meg az Apple-t. Az Apple részesedése is csökkent egyébiránt, a korábbi 3 százalékról, a duplázódó iPhone eladások dacára is. (Mindez az elemző cég megjegyzése szerint, a kínai piac hatalmas eladásainak piactorzító hatása miatt jelentkezett leginkább). Ugyanakkor az Apple tartja magát a “minden idők legmagasabb növekedést” felmutató mobilgyártók listáján (100 %-os növekedéssel), megelőzve a kanadai RIM-et (Blackberry), amely 40 százalékot, az LG-t (32%), a Samsungot (31%) és a Nokiát (12%) produkált.
Az idei első negyedév számai részleteiben még nem ismertek, de a Strategy Analyitcs szerint mintegy nyolc százalékos növekedés látszik a piacon.