A koppenhágai ENSZ klímakonferencia szombati plenáris ülésén a 193 delegáció „tudomásul vette” az előző éjjel mintegy 30 ország részvételével kidolgozott zárónyilatkozatot, amely a kiszivárgott információk szerint a Koppenhágai Egyezmény címet viseli.
Az egyezmény a szombat délutáni értesülések szerint a „közös, de különböző mértékű” felelősség elvéből indul ki. Vagyis a fejlődő országok nyomására elismeri, hogy a klímaváltozás megfékezése ugyan közös feladat, de a jelenség kialakulásáért jórészt az iparosodott államok felelősek a légkörbe kibocsátott nagy mennyiségű üvegházhatású gáz révén.
Törekedni kell
A klímavédelmi harc konkrétan a globális üvegházgáz-kibocsátás nagymértékű csökkentését jelenti, célja pedig az, hogy az általános felmelegedés ne haladja meg a 2 Celsius-fokot. 2015-ben ismét át kell tekinteni a kérdést, és meg kell vizsgálni, hogy lehetséges-e még szigorúbban, a kis szigetállamok igényeinek megfelelően 1,5 Celsius fokban korlátozni az általános felmelegedést – áll a javaslatban.
Az egyezményben részes államoknak „együttműködésre kell törekedniük, hogy a kibocsátás globális és nemzeti szinten is a lehető leghamarabb tetőzzön”, azaz minél hamarabb csökkenésnek induljon. A részes államok ugyanakkor „elismerik, hogy a fejlődő országokban hosszabb idő elteltével következik be a tetőzés”, és figyelembe veszik, hogy ezekben az országokban „elsőbbséget élvez a gazdasági növekedés és a szegénység elleni küzdelem”.
A szöveg leszögezi, hogy a „fejlődő országok számára megfelelő, előre tervezhető és fenntartható pénzügyi és technológiai támogatást szükséges biztosítani az (éghajlatváltozáshoz való) alkalmazkodást célzó programok végrehajtásához”. A 2010-2012 közötti időszakra az Európai Unió 10,6 milliárd dollárt, Japán 11 milliárd dollárt, az Egyesült Államok pedig 3,6 milliárdot ajánl fel, az egyezmény 8. pontjában pedig az áll, hogy a fejlett országok közössége együttesen 30 milliárd dollár nagyságrendben tett támogatási ígértet az említett 3 éves periódusra vonatkozóan.
Nincs külső kontroll
A fejlett, iparosodott államok hosszabb távú célkitűzése az, hogy „2020-tól közösen előteremtenek évi 100 milliárd dollár értékű forrást a fejlődő országok szükségleteinek fedezésére” – áll a dokumentumban. Az egyezmény részesei kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2010. január 31-ig meghatározzák kibocsátás-csökkentési céljaikat nemzeti vagy nemzetközi szinten. A vállalások teljesítését és az iparosodott államok támogatásainak felhasználását átláthatóvá kell tenni és ellenőrizni kell.
A fejlődő államok az egyezmény-tervezet szerint minden második évben felülvizsgálják klímavédelmi programjaikat és jelentést tesznek az ENSZ-nek. Ezzel kapcsolatban a dokumentum rögzíti, hogy „tiszteletben kell tartani az egyes államok nemzeti szuverenitását”, a külföldi támogatással végrehajtott programokat ugyanakkor nemzetközi szabványok szerint szükséges ellenőrizni. A dokumentum ezzel lényegében a kínai álláspontnak megfelelően nemzeti keretek között hagyja a klímavédelmi programok ellenőrzését. Korábban a fejlett államok – az Egyesült Államokkal az élen – azt követelték a pekingi vezetéstől, hogy tegye lehetővé a külső ellenőrzését.
Erővonalak mentén
A világ jelenlegi politikai erőviszonyait jellemzi, hogy a koppenhágai tárgyalások drámaivá alakult, végső szakaszában nem egy kötelező jogi érvényű dokumentumot, csupán egy két és fél oldalasat sikerült elfogadni – mondta Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára, a magyar delegáció vezetője.
Pozitívum ugyanakkor – és először fordul elő – hogy hivatalos dokumentumban leírva szerepel, hogy a felszíni átlaghőmérséklet növekedése nem lépheti túl a 2 Celsius-fokot az ipari forradalom előtti időszakhoz képest – hangsúlyozta a politikus. Kikerült viszont a dokumentumból az, hogy ennek elérése érdekében 2050-re a világ össze államának kibocsátását 50 százalékkal kellene csökkenteni. Ez pedig előrevetíti, hogy később nagyon nehéz lesz megállapodni, ha most, egy ilyen magas szintű találkozón nem sikerült.
