Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth-díjas jazz-zongorista kilép a Magyar Jazzművészek Társaságából – írtuk meg vasárnap, értesülve a neves művész elhatározásáról. Az történt ugyanis, amint azt ő maga jelezte lemondásában: „A nyáron egy szimfonikus jazzkoncert kapcsán – ahol a zenekar mellett a teljes Jazztársaság is közreműködött – olyan dolgok történtek, amelyek kellemetlenül befolyásolták eddigi tevékenységemet. A koncerten négy szimfonikus darab hangzott volna el, egyik közülük az én művem. Az első próbán a szervezők ellehetetlenítették a darabom próbáját. A második napon megakadályozták a próbát és a darab előadását is, így szégyenszemre fellépés nélkül kellett hazautaznom.”
Hétfő késő délután sikerült elérnünk Szakcsi Lakatos Bélát, hogy megkérdezzünk:
Mi is történt valójában?
Pécsen lett volna a koncert, négy jazz-zenész darabjáról volt szó. Amikor az előadás előtti napon lementem próbálni, nekem egy korrepetitorzongorát tettek ki. Ezt nem fogadtam el, s harcoltam egy jó koncertzongoráért.
Biztosan van Pécsen.
Hát hogyne, Pécsen is a színpad hátterében ott volt egy Steinway zongora. De azt nem akarták odaadni. Akkor hazajöttem Budapestre. De másnap, amikor híre jött, hogy lesz mégis, visszautaztam Pécsre. A szállodában vártam, hogy a próbán én következzek, mondták, majd értesítenek, mikor menjek. De mire a próba helyszínére értem, Kovács László karmester úr hazaküldte a zenekart és rám förmedt: „Hol voltam eddig?” A Jazzművészek Társaságából senki nem mondott semmit. Úgy kullogtam el haza, mint egy kezdő zenész.
De miért történt mindez?
Bevallom, én már arra is gondoltam, hogy mert cigány származású vagyok. És két hónapig vártam, hogy állítanak felelőst. Végül valaki azt mondta: ha hallgatsz, azt fogják majd terjeszteni, hogy az előadásod miattad maradt el. Ezért szólaltam meg, ezért léptem ki, mondtam le az elnökségről.
Eddig a beszélgetésünk. Az a hosszabb levél, amelyet Szakcsi Lakatos zenészbarátainak, a zenészszakma és szakmai szervezetek vezetőinek szétküldött, a birtokunkban van. Ebből közlünk végezetül hosszabb részleteket.
„Hogyan lett egy Liszt-, Érdemes-, Kossuth- és még sok más díjjal rendelkező zeneművészből pályakezdő, ismeretlen művész?
Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója és Kovács László karmester úgy kezeltek, mint valami ismeretlen zenészt. Hozzáteszem, nem hiszem, hogy egy pályakezdővel megtörténhet ilyen eset.
A Magyar Jazzművészek Társasága saját elnökét semmibe vette, vagyis nem állt ki mellette.
A Jazztársaság Hiller miniszter úrtól három évre – 2008-, 2009-, 2010-re – kapott évi 25 millió forintot. A miniszter úrnál való tárgyalásnál Horváth Kornél és én voltunk jelen, tehát ebben erősen benne voltam. Az ötlet ezután született, hogy szimfonikus jazzkoncertet csináljunk az Operában. Kovács Lászlót kértük fel, hogy vezényelje el a négy művet, melyek közül az egyik az én munkám volt.
A nagy sikerre való tekintettel úgy gondoltuk, hogy a karmester úrral más városokban is előadjuk. Az első város Pécs volt, a közreműködő zenekar a Pannon Filharmonikusok. Két nap állt rendelkezésünkre a próbákhoz. Mikor az első próbán megláttam azt a zongorát, ami egy totálkáros, kisebb hangszer volt, és kiderült, ezen kell próbálnom és a koncerten játszanom, meglepődtem, hiszen hátul ott állt egy Steinway koncertzongora, amin korábban már játszottam Hamar Zsolt zeneigazgató úr vezényletével.
2 órás hosszas könyörgés után sem volt hajlandó Horváth Zsolt úr belátni, hogy egy korrepetítor számára is használhatatlan hangszeren nem lehet egy ilyen magas színvonalú előadást létrehozni. Az előadás szabad téren lett volna, és Horváth Zsolt arra hivatkozott, hogy a Steinway zongora nem fér el a színpadon, holott előzetesen részletes ridert küldtünk a jazz-zenészek és hangszereik helyigényéről. Mindeközben én Horváth Zsolt urat nem is láttam, csak az embereit utasította mindig nemleges válaszra. 2 óra könyörgés után végre jött a hír, hogy Horváth úr mégis odaítéli a Steinwayt. Boldogan mentem fel a színpadra, előre hozták a hangszert és elkezdtem próbálni. Rövidesen közölték, hogy mégsem ez a hangszer lesz a koncerten, hanem egy kisebb Förstert ad Horváth úr, amiről fogalmam sem volt, milyen (a zenekarnak 2 db Steinwaye is van). Nem értem, hogy Horváth úr miért kezelt úgy, mint egy kezdőt. Vagy lenézi a jazzművészt? Arra már nem is merek gondolni, hogy a cigány származású embereket megveti!
Mindezekután közöltem, hogy nem vagyok hajlandó egy rossz hangszeren játszani, mert ez a produkció rovására menne. Kimentem a pályaudvarra és hazamentem. Senki sem marasztalt, mint egy kisgyermek, megalázva eljöttem. Horváth Kornél és a Jazzművészek Társasága Kovács László úrral együtt szótlanul végignézték, hogy a társaság elnöke elvérzett ebben az igazságtalan vitában. Estére kiderült, hogy zárt helyen tartják az előadást és így van remény a jó zongorára, de Horváth Zsolt úr most is a Förstert ajánlotta.
Este telefonon közöltem velük, hogy másnap reggel visszamegyek, Kovács László pedig hajlandó volt a darabomat próbálni a koncert napján délután 2 órától. (Megérkezvén) Horváth Kornél és Fekete-Kovács Kornél azt ajánlották, maradjak a szállodában Berki Tamással és Borbély Mihállyal, és értesítik a sofőrünket, mikor menjünk próbálni. Vártunk, vártunk, ¾ 4 felé jött a hír, azonnal menjünk. Pár perc múlva ott voltunk. És most jött az arcátlanság, Kovács karmester úr rám kiabált: – Hát te meg hol voltál eddig? – tudta, hogy jövök, de érkezésemkor véget vetett a próbának..
Miért tette ezt Kovács úr? A zenekar tagjai nem akartak elmenni, mondták, várjuk meg Szakcsit, pár perc múlva itt van. A Jazzművészek Társasága egy szót sem szólt. Akiknek elmeséltem ezt a rémtörténetet, azt mondták, a Társaságnak közölnie kellett volna Horváth Zsolttal, hogy nem lesz előadás, amíg megfelelő hangszert nem adnak. A második napon, amikor a karmester elküldte a zenekart, a társaságnak ki kellett volna jelenteni, márpedig itt nem lesz előadás, ha nem várjuk meg Szakcsit és két zenész társát. Ez nem történt meg. Szégyenszemre kijöttem a teremből, senki sem szólt egy szót sem. Már megint a pályaudvaron voltam és hazajöttem.
Az előadás lement nélkülem és a darabom nélkül. Két napot vártam, és e-mailben közöltem a Társaság minden tagjával, hogy lemondok elnöki tisztemről és kilépek a társaságból. E-mailben válaszoltak, hogy nagyon sajnálják a történteket, de felelőst nem neveztek meg. Pár nap múlva megválasztották elnöknek Fekete-Kovács Kornélt. Szemtől szemben nem tárgyaltak velem abban a reményben, hátha rendezni tudjuk a dolgot, hiszen én is egy érző ember vagyok.
Pár napja az a hír járja, hogy ebédeltem, ezért késtem el a próbáról. Felelősek: Horváth Zsolt, Kovács László, a társaság minden tagja, élén Horváth Kornéllal.
Hát ez a rémálom történt meg velem. Meg akartam osztani művészbarátaimmal ezt a történetet, hátha tanulunk mindannyian belőle.
Tisztelettel,
Szakcsi Lakatos Béla”
