Élet-Stílus

Létrejön a Microsoft–Yahoo!-üzlet

admin
admin

2009. 07. 17. 12:45

Közel másfél éves huzavona után úgy tűnik, mégis megállapodik egymással a két vállalat.

Az üzlet értelmében a Microsoft átvenné az amerikai piacon máig erős (közel 20 százalékos) keresőhirdetési pozícióban lévő Yahoo! ezen üzletágát. A Guardian által idézett források tudni vélik, több mint 3 milliárd dollárt fizetnének a Yahoo!-nak egy összegben, valamint a Microsoft és a Yahoo osztozna a keresési hirdetésekből befolyt bevételeken. Ennek arányairól az a hír járja, hogy az első két évben a Yahoo! 110 százalékot kapna a keresési hirdetések bevételein felül, majd a harmadik évben csökkenne 90 százalékra.

Az üzlet most a Yahoo!-nak jönne jobban, mert a céget erősen megtépázta a gazdasági válság, több ezer alkalmazottjától volt kénytelen megválni az elmúlt egy évben. Többek közt Jerry Young alapító vezérigazgató is távozott, éppen a Microsofttal korábban elszalasztott megállapodás miatt. Tavaly a redmondiak még 45 milliárdot ajánlottak a Yahoo!-ért, amit Youngék akkor nem fogadtak el.

Az üzlet mindenesetre a Microsoft szándékát is mutatja, hogy részesedni akar az egyre jövedelmezőbb, az internetes keresőkön keletkező hirdetési bevételekből. Itt jelenleg 75 százalékban a Google az úr, a Yahoo!-é 20 százalék, és a hírek szerint a Microsoft Bing keresője nemrégi indulása ellenére 4,5 százalékot tud magáénak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.