Élet-Stílus

Verhetetlen a spanyol válogatott

admin
admin

2009. 06. 20. 23:01

A spanyol labdarúgó-válogatott a harmadik találkozóját is megnyerte a Konföderációs Kupán: szombaton este 2-0-ra verte a házigazda dél-afrikaiakat, és ezzel egy csúcsot megdöntött, egy másik rekordot pedig beállított.

Dél-Afrika a lelkesen – és kissé idegesítően – trombitáló szurkolói biztatása ellenére sem tudta megállítani az Európa-bajnokot, amely 2-0-ás győzelmével megdöntötte a brazilok, a franciák és az ausztrálok korábban zsinórban 14 megnyert mérkőzéssel felállított rekordját – a spanyolok ugyanis már 15-nél tartanak.

Továbbá 35 találkozó óta veretlenek, ennek köszönhetően utolérték Brazíliát, amely 1993 decembere és 1996 januárja között épített hasonló sorozatot. Tegyük hozzá: az ötszörös világbajnok dél-amerikaiak nagy menetelése nem volt éppen zökkenőmentes, lévén az 1995-ös Copa América döntőjét lezáró büntetőpárbajban elbuktak Urugayjal szemben, ugyanakkor az ibériakat 2007. február 7. óta nem érte kellemetlen élmény.

Az első félidő nem hozott gólt a Dél-Afrika-Spanyolország mérkőzésen. A tartalékos európaik birtokolták többet a labdát, de sok helyzetük nem akadt, ha mégis eljutottak a kapuhoz, Khune védett – Fernando Torres emelésénél például nagy bravúrral hárított, majd a visszafutó Booth tisztázott.

David Villa ismét betalált (MTI/EPA)

David Villa ismét betalált (MTI/EPA)

Az utolsó negyedórában már a hazaiak is jobban csipkedték magukat, kiegyenlítetté tették a játékot, helyzeteik is akadtak, de a Casillast helyettesítő Reinának nem volt védeni valója.

A második játékrész elején büntetőt hibáztak a spanyolok, nevezetesen David Villa – sőt Puyol ismétlésénél is résen volt a kapus -, a valenciai támadó ugyanakkor egy percen belül javított, miután 7 méterről a bal alsó sarokba helyezett.

A spanyol válogatott kézben tartotta a mérkőzést, a győzelme nem forgott veszélyben, majd a 72. percben a csereként beállt Llorente góljával (közelről lőtt a bal alsó sarokba) minden eldőlt. A házigazda a hosszabbítás perceiben Mashego révén ugyan betalált, de les miatt a bíró – jogosan – nem adta meg a gólt.

Győzelem nélkül estek ki az irakiak (MTI/EPA)

Győzelem nélkül estek ki az irakiak (MTI/EPA)

A csoport másik mérkőzését az Ázsia-kupa-győztes iraki válogatott kezdte jobban, később azonban felbátorodtak az első két meccsüket elveszítő új-zélandiak, és a helyzeteik alapján akár gólokkal is vezethettek volna 45 percnyi játék után.

A második félidőben viszont már Irak volt aktívabb, a hajrában pedig nagy nyomás alá helyezte az új-zélandiak kapuját, de csak egy lesgólra és kihagyott helyzetekre futotta az erejéből, holott a továbbjutáshoz két góllal kellett volna nyernie.

Irak és Új-Zéland egyaránt rúgott gól nélkül búcsúzott.
Az A jelű csoportból a hibátlan Spanyolország mellett Dél-Afrika folytathatja az elődöntőben.

Konföderáció Kupa, A csoport, 3. forduló:
Spanyolország-Dél-Afrika 2-0 (0-0)
Gól: David Villa (52.), Llorente (72.)
Spanyolország: Reina – Puyol, Piqué, Albiol, Arbeloa – Fabregas, Busquets, Xavi, Riera (Cazorla, 81.) – Villa (Pablo Hernandez, 61.), Fernando Torres (Llorente, 61.).
Dél-Afrika: Khune – Gaxa, Mokoena, Booth, Masilela – Pienaar, Mhlongo, Dikgacoi, Sibaya (Mashego, 83.), Modise – Parker (Tshabalala, 92.)

Irak-Új-Zéland 0-0
Irak: Kasszid – Karim, Ali Rehema, Sakir, Basszim Abbasz – Mahdi Karim (Szalih Szadir, 67.), Akram, Taher (Madzsid, 46.), Karrar Jasszim – Mahmud, Mohammed (Abdul-Zahra, 56.)
Új-Zéland: Moss – Scott (Mulligan, 85.), Sigmund (Boyens, 71.), Vicelich, Lochhead – Si. Elliott – Brockie (Christie, 68.), Bertos – T. Brown – Smeltz, Killen

A csoport végeredménye:
1. Spanyolország 9 pont
2. Dél-Afrika 4
3. Irak 2
4. Új-Zéland 1

—-A spanyolok menetelése—-

1. Anglia 1-0 (barátságos) 2007. február 7.
2. Dánia 2-1 (Eb-selejtező) 2007. március 24.
3. Izland 1-0 (Eb-selejtező) 2007. május 28.
4. Lettország 2-0 (Eb-selejtező) 2007. június 2.
5. Liechtenstein 2-0 (Eb-selejtező) 2007. június 6.
6. Görögország 3-2 (barátságos) 2007. augusztus 22.
7. Izland 1-1 (Eb-selejtező) 2007. szeptember 8.
8. Lettország 2-0 (Eb-selejtező) 2007. szeptember 12.
9. Dánia 3-1 (Eb-selejtező) 2007. október 13.
10. Finnország 0-0 (barátságos) 2007. október 17.
11. Svédország 3-0 (Eb-selejtező) 2007. november 17.
12. Észak-Írország 1-0 (Eb-selejtező) 2007. november 21.
13. Franciaország 1-0 (barátságos) 2008. február 6.
14. Olaszország 1-0 (barátságos) 2008. március 26.
15. Peru 2-1 (barátságos) 2008. május 31.
16. Egyesült Államok 1-0 (barátságos) 2008. június 4.
17. Oroszország 4-1 (Európa-bajnokság) 2008. június 10.
18. Svédország 2-1 (Európa-bajnokság) 2008. június 14.
19. Görögország 2-1 (Európa-bajnokság) 2008. június 18.
20. Olaszország 0-0* (Európa-bajnokság) 2008. június 22.
21. (1.) Oroszország 3-0 (Európa-bajnokság) 2008. június 26.
22. (2.) Németország 1-0 (Európa-bajnokság) 2008. június 29.
23. (3.) Dánia 3–0 (barátságos) 2008. augusztus 20.
24. (4.) Bosznia 1-0 (vb-selejtező) 2008. szeptember 6.
25. (5.) Örményország 4–0 (vb-selejtező) 2008. szeptember 10.
26. (6.) Észtország 3–0 (vb-selejtező) 2008. október 11.
27. (7.) Belgium 2-1 (vb-selejtező) 2008. október 15.
28. (8.) Chile 3–0 (barátságos) 2008. november 19.
29. (9.) Anglia 2–0 (barátságos) 2009. február 11.
30. (10.) Törökország 1–0 (vb-selejtező) 2009. március 28.
31. (11.) Törökország 2–1 (vb-selejtező) 2009. április 1.
32. (12.) Azerbajdzsán 6-0 (barátságos) 2009. június 9.
33. (13.) Új-Zéland 5-0 (Konföderációs Kupa) 2009. június 14.
34. (14.) Irak 1-0 (Konföderációs Kupa) 2009. június 17.
35. (15.) Dél-Afrika 2-0 (Konföderációs Kupa) 2009. június 17.

*A spanyol válogatott tizenegyesekkel győzött. A zárójelben lévő számok pedig a zsinórban megnyert meccseket jelölik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.