Élet-Stílus

Vulkán fenyegeti Szaúd-Arábiát

admin
admin

2009. 05. 20. 21:55

Erős földrengéstől, sőt vulkánkitöréstől tartva a lakosok kitelepítésére készülnek a hatóságok Szaúd-Arábia egy északnyugati vidékéről, ahol hetek óta egyre erősebb földlökéseket észlelnek.

Az el-Aisz alvó tűzhányó környékén a Richter-skálán mérve kedden már 5,4 fokos rengés volt, amelyet egy 4,8-as előzött meg, de a szaúdi geológiai intézet szerint 6,5 fokozatú is bekövetkezhet. A Medinától 240, Janbu vörös-tengeri kikötőtől 150 kilométerre emelkedő hegy húsz kilométer sugarú környékéről már evakuálták az embereket, s most a zóna 40 kilométeresre növelését fontolgatják.

Az el-Aisz a geológiai intézet szerint 700 évvel ezelőtt tört ki utoljára. A hasonló nevű város a dél-arábiai településeket Szíriával összekötő karavánút egyik állomása volt, jelenleg 60 ezren lakják.

Ha megindul a föld…

A földrengések erejét két módon mérik. Az egyik az úgynevezett magnitúdós, közismert nevén a Richter-skála, ami a geofizika eszközeivel a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Értelemszerűen ennek a skálának nincs végső értéke, de a 9-es fokozatnál lényegesen erősebbet eddig nem mértek.

A másik, sokkal régebbi módszer a földrengés hatását szemlélteti egy 12 fokú skálán. Az 1-es erősség például még az emberek számára nem is érzékelhető, a 2-est már megérezzük, 5-ösnél megrepednek a házfalak és így tovább, míg a 12-es fokozat már a totális pusztulás. Ez a mérték nem egzakt, helyről-helyre változik, hiszen a pusztítás mértéke az épületek minőségén és a földrajzi távolságon múlik – nyilatkozta korábban az FN-nek Tóth László szeizmológus.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.