Wim Wenders Lisszaboni történet című filmje óta jól tudjuk: a portugál lélek megismeréséhez a legpontosabb bedekker a fado. Ennek a 19. században kávéházi muzsikaként feltűnt műfajnak a zöld-foki morna, az argentin tangó és a görög rembetika tartozik a „rokonságába”. Csupa olyan zene tehát, amelyre a színes bőrű és az európai lakosság asszimilációja, a kikötők túlfűtött hangulata és „a tenger melankóliája” egyaránt rásütötte bélyegét.
Az anyai ágon mozambiki, apain portugáliai származású Mariza hároméves volt, amikor családjával Lisszabon Moderia nevű kerületébe költözött, oda ahol a fado megszületett. Mariza szüleinek a kávéházában is fado-énekesek léptek fel, így az ő hatásukra kezdett el már öt évesen énekelni. Eleinte csak barátaival osztotta meg a fado szépséges szomorúságát, mígnem egyszer egy fado-ház tulajdonos felajánlotta, hogy hetente felléphet nála.
Hamarosan egy producer is felfigyelt a fiatal tehetséges énekesnőre és ennek az együttműködésnek gyümölcseként 2001-ben megjelentette Fado em Mim című debütáló albumát. 2002-ben díjat nyert el a Quebec-i Nyári Fesztiválon. Ugyanebben az évben a New York-i Central Park hatalmas tömegével ismertette meg a fadot. 2003-as, Fado Curvo lemezével a BBC 3 rádiótól „A világzene legjobb európai művésze” díjat nyerte el.
Mariza nemzetközi megítélését mi sem fémjelzi jobban, mint hogy ő lehetett az első portugál művész aki Grammy-jelölést kapott a 2006-os Concerto em Lisboa lemezével. 2007 elején Marizát jelölték a finn Emma Gaala díjára mint Legjobb Nemzetközi Előadó, olyan sztárokkal együtt mint Robbie Williams, Andrea Bocelli, az Iron Maiden és a Red Hot Chili Peppers. Mariza mindeközben megjárta a sydney-i operaházat, a New York-i Carnegie Hallt, a párizsi Théâtre de la Ville-t és a londoni Royal Albert Hallt.
Egyszóval: pályafutása csúcsán érkezik december 14-én hazánkba, hogy rendkívüli hangjával és a fado mélységes szenvedélyével a Művészetek Palotája közönségét is levegye a lábáról.
