Élet-Stílus

Megmentik az európai méheket?

A környezetszennyezés, a paraziták komolyan veszélyeztetik az európai méhállományt, a génmódosítás és a harmadik világból érkező import az ágazatot fenyegeti.

Az Európai Parlament (EP) állásfoglalásban kéri a tagállamokat, hogy nyújtsanak azonnali támogatást a méhészeti ágazat számára. Az Európai Bizottságnak emellett pénzügyi támogatási rendszert kell kidolgoznia a méhállomány pusztulása miatt nehéz helyzetbe került méhészetek megsegítésére – közölte az EP sajtószolgálata. Uniószerte „haladéktalanul fokozni kell a kutatásokat a méheket tizedelő parazitákkal, megbetegedésekkel és eredetükkel kapcsolatban, valamint a genetikailag módosított haszonnövények művelésének méhekre gyakorolt hatása terén”.

(MTI)

(MTI)

A képviselők szerint csökkenteni kell az elégtelen beporzás kockázatát. Ezért kérik az Európai Bizottságot, hogy figyeljen oda a felszíni vizek minőségére, mivel a méhek rendkívül érzékenyek a környezet mindenféle romlására. Emellett ökológiai kompenzációs zónákat, méhészeti ugarokat kell kialakítani a legnehezebben művelhető földterületeken, ahol olyan nektárképző növények nőnek, mint a facélia, a borrágófű, a vadrepce vagy a fehérhere – olvasható az állásfoglalásban.

A képviselők arra is kérik a tanácsot és a bizottságot, hogy a jövőben „vegyék figyelembe a méhek egészségét, a méhészeti termékek forgalomba hozatalának lehetőségeit, valamint a gazdaságnak a méhészeti ágazatra kifejtett hatását a genetikailag módosított haszonnövények Európai Unióban történő művelésével kapcsolatos megbeszélések és a jogalkotás során.”

Az EP mindemellett úgy véli, „meg kell szüntetni a harmadik országokból származó méhészeti termékek tisztességtelen konkurenciáját”. „A címkén jelölni kell a méz származási országát,” és „be kell vezetni az importált méz kötelező vizsgálatát, hogy a nyúlós költésrothadást okozó bacilusok esetleges jelenlétét ki lehessen mutatni” – áll a szövegben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik