Újratemetéséhez a pécsi Régészeti Múzeumból a Pécsi Egyházmegyéhez kerültek Janus Pannonius földi maradványai: a költő csontjait Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumi Igazgatóság vezetője adta át Wolf Gyulának, az egyházmegye közgyűjteményi igazgatójának csütörtökön.
Janus Pannonius pécsi püspök, az első, név szerint ismert magyar költő koponyája – Képgaléria!
A volt pécsi püspök csontjait a pécsi Régészeti Múzeum antropológiai gyűjteményében eddig dobozokban őrizték, most azonban az erre a célra készült, ónozott rézlemezekkel borított, reneszánsz motívumokkal díszített fakoporsóba helyezték.
Az átadás-átvétel jogi feltétele, hogy az igazgatóság határozatlan idejű szerződést kössön az egyházmegyével a csontok letétbe helyezéséről. Janus Pannonius földi maradványai ugyanis állami tulajdonú régészeti leletek, biztonságukért a jövőben az újratemetést végző püspökségnek kell felelősséget vállalnia – közölte Nagy Erzsébet, a régészeti osztály vezetője.
A költőt október 21-én a pécsi székesegyház altemplomában, Dulánszky Nándor püspök mellett helyezik végső nyugalomra. Előző nap felravatalozzák a bazilikában, ahol bárki leróhatja tiszteletét. A temetés kapcsán tudományos konferenciát, kiállításokat és mandulafa-ültetéseket szerveznek a baranyai megyeszékhelyen.
Janus Pannonius (1434-1472) csontjait 1991-ben a pécsi székesegyház renoválásakor fedezték fel. A püspökség eddig is valószínűsítette, de a legújabb antropológiai vizsgálatok idén tavasszal kapott eredményei alapján biztosra veszi, hogy a költő csontjait találták meg. A jövő heti ceremónia a nyitórendezvénye a 2009-ben alapításának ezredik évfordulóját ünneplő egyházmegye millenniumi programjainak.