Élet-Stílus

Imponáló versenyzéssel döntős Vajda

A csütörtöki 500-as előfutamokban érdekelt három magyar egységből kettő bejutott a szombati finálékba. Vajda Attila magabiztosan kvalifikálta magát, Vereckei Ákos éppen csak becsúszott a döntőt érő harmadik helyre, a fiatal Sáfrán-testvéreknek erre esélye sem volt.

A korábbi napok kellemes, már-már túl meleg időjárása után egyébként az Olimpiai Parktól mintegy egyórányi autóútra fekvő Sunji regattaközpontban is megváltoztak a körülmények: időnként csak szemerkélve, máskor pedig zuhogva, de egész nap esett az eső és a hőmérséklet is jelentősen csökkent.

Magyar szemszögből a csütörtöki előfutamokat Vereckei Ákos kezdte. A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt magyar hibába nyerte meg a keddi versenyét, a sok nevező (29) miatt az előfutamokból senki nem kvalifikálhatta magát egyenes ágon a végjátékba.

Csütörtökön már jóval erősebb ellenfelek vártak rá Vereckeire, mint az első körben. A magyar kajakossal került egy futamba a norvégok klasszisa, Eirik Veraas Larsen, akinek ugyan az 1000 m a kedvenc száma, de fél kilométeren sem szabad lebecsülni, továbbá Stjepan Janic, Janics Natasa horvát színekben versenyző testvére, Kasper Bleibach, az idei, milánói Európa-bajnokság dán aranyérmese és az izraeli Michael Kolganov is, aki éppen őt megelőzve lett bronzérmes Sydneyben.

Vereckei és Janics Natasa bátyja (Galéria)

Vereckei és Janics Natasa bátyja (Galéria)

Önmagához képest jól kezdett az ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei – aki az 1000 m-es négyes tagjaként már bejutott a döntőbe -, féltávnál a negyedik helyen lapátolt, majd az utolsó száz méterre másodikként érkezett Janicot üldözve. A hajrára aztán kissé elfáradt, így végül Larsen megelőzte, de így is magabiztosan szerezte meg a harmadik, még továbbjutó helyet.

Következett Vajda Attila, aki hosszabb távon vb-címvédő és idei szereplése alapján favorit. A szegedi klasszis fél kilométeren csak a negyedik helyen ért célba előfutamában, így “pótvizsgára” kényszerült, ami nem ígérkezett sétagaloppnak, futamában ugyanis rajta kívül még hárman – a román Florin Mironcic, a kanadai Mark Oldershaw és a lengyel Pawel Baraszkiewicz – pályáztak eséllyel a három továbbjutó helyre.

A csütörtöki versenyt remekül kezdte Vajda, szinte egyből a rajt után az élre állt és féltávhoz is ő érkezett elsőként Mironcic és Oldershaw előtt. A második 250 m-en “megérkezett” hozzájuk a lengyel is, de a magyart ez nem zavarta, szó szerint rátett még egy lapáttal, és jelentősnek nevezhető előnnyel elsőként haladt át a célvonalon. A második a román, a harmadik pedig Baraszkiewicz lett.

Dittmer kiesésével egy riválissal kevesebb lesz (Galéria)

Dittmer kiesésével egy riválissal kevesebb lesz (Galéria)

A másik futamban indult, címvédő német Andreas Dittmer nagy meglepetésre nem tudta kvalifikálni magát a legjobb kilenc közé.

Zárásként a Sáfrán-testvérek, Mátyás és Mihály szállt vízre. Az ötkarikás újonc, fiatal kettős – amely Kolonics György egy hónappal ezelőtti tragikus halála után került a csapatba, s a legendára emlékezve a többi magyar kenushoz hasonlóan fekete karszalagot viselt – rendkívül erős keddi előfutamát hatodikként zárta, s már akkor érződött, hogy nagyon nehéz dolga lesz csütörtökön, ha el akarja érni célját, a legjobb kilenc közé kerülést.

A szakemberek előzetesen éppen ezt a futamot tartották a legkiegyensúlyozottabbnak a nap versenyei közül, senki nem mert tippelni, hogy melyik lesz az a három egység, amely elcsípi a döntős helyeket. A piros-fehér-zöld tábor persze reménykedett, hogy a magyar hajó is ott lesz köztük.

Ez a remény aztán gyakorlatilag a rajt után szertefoszlott, mert Sáfránék gyengén kezdtek, majd 250-hez csak a 7-8. helyen érkeztek. A táv második felében sem tudtak felzárkózni az élbolyhoz, s végül csak egy riválisukat sikerült megelőzniük, így – mivel az evezéssel ellentétben ebben a sportágban nem rendeznek B döntőt az olimpián – kiestek. Ezzel eldőlt, hogy a péntek-szombati 12 fináléból 11-ben lesz magyar hajó.

nyilatkozatok

Vereckei Ákos:
“Sunyi futamba kerültem, előzetesen nem lehetett azt gondolni, hogy ez lesz a legkeményebb, aztán végül mégis az lett. Úgy éreztem, hogy jól elrajtoltam, de 250-ig nem tudtam pozíciót szerezni, utána már csak szaladtam a többiek után. Emiatt később nem tudtam a pihenő-szakaszomat beiktatni és az utolsó 100 m-re kissé bekötöttem, nem tudtam újítani. Csak arra törekedtem, hogy a továbbjutás meglegyen, nem bántam, hogy a norvég megelőzött. Hogy mi lesz a döntőben? Nagyon kiélezett csata, az fog dönteni, hogy ki kell fel jobb állapotban.”

Vajda Attila:
“Most nem volt melegem, nagyon jó ez az idő, én sokkal jobban szeretem, ha kicsit hűvösebb van. Amit elrontottam az előfutamban, azt most kijavítottam, nevezetesen a rajtot, mert ezúttal magamat is meglepve félelmetesen jól indultam. Nem olyan egyszerű az 1000 m-ről átváltani az 500-ra, de most volt egy pihenőnapom, ez jót tett. Jöhet a következő feladat, a holnapi ezres döntő, ahol szeretnék hasonló pozícióban végezni, mint ma. Most ismét bebizonyítottam magamnak, hogy 500-on is lehet keresnivalóm, hiszen ez egy nagyon kemény futam volt, mindenki nagyon küzdött.”

—-Pénteken már döntők—-

A hétfőtől csütörtökig lezajlott előcsatározások után pénteken megkezdődnek a döntők a pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu versenyén, az első finálés napon mind a hat számban lesz magyar hajó.

“Nagyon örülök, hogy 11 egységünk eljutott a végjátékig, a nagy rivális németek például két számban nem tudtak döntőbe kerülni, persze ez csak játék a számokkal” – mondta az MTI-nek a középfutamok zárultával Angyal Zoltán szövetségi kapitány. “A tegnap és ma vízre szállt versenyzők nagyon jól szerepeltek, kivéve a Sáfrán-testvéreket, akiknek nem sikerült továbbjutniuk, de nekik talán még túl erős ez a mezőny, ráadásul az 500 méter a gyengébb számuk.”

A szakember elárulta, hogy az egész magyar tábor nagyon várja már a döntők rajtját, de hogy az első napon érmekben mire számít, arról konkrétumok nélkül kívánt csak beszélni. “Úgy gondolom, hogy azok az egységeink, amelyek a rajt előtt győzelemre vagy éremre esélyesnek számítottak, az előcsatározások után is azok maradtak, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a vége” – fogalmazott.

Pénteken a férfiak 1000 m-es és a nők K-4 500 m-es döntőjét rendezik a Sunji regattaközpontban. A kenu egyeseknél Vajda Attila, valamint a kajakpárosoknál a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó egyértelműen aranyérmet akar szerezni, míg a Sík Márton, Vereckei Ákos, Beé István, Bozsik Gábor összeállítású kajakos kvartett a dobogóra tör.

A K-1-ben érdekelt Benkő Zoltán a 4-6. helyre várja magát, a Kozmann György, Kiss Tamás kenukettes pedig már azzal teljesítette pekingi célját, hogy bejutott a döntőbe, de várhatóan mindent el fog követni, hogy ott a lehető legjobb pozícióban végezzen.

A nőknél nagy valószínűséggel ismét német-magyar párharcot láthatnak majd a nézők az első helyért, a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Janics Natasa alkotta négyes arra készül, hogy végre megtörje a rivális 1996 óta tartó egyeduralkodását. Magyarország legutóbb 1992-ben, Barcelonában nyert ebben a számban olimpiát

A pénteki döntők magyar idő szerint 9:30 órakor kezdődnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik