Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tájékoztatása szerint a tavaly augusztus 4-én a floridai Cape Canaveralból fellőtt Phoenix marsszonda berendezései jelenleg kifogástalanul működnek, de a földi irányítók szorongva várják a leszállás pillanatát, május 25-ét. „Az aggodalom nem alaptalan, hiszen a Marson eddig végrehajtott leszállási kísérletek 55 százaléka sikertelen volt” – mondta Ed Weiler, a NASA szakértője a nemzetközi hírügynökségeknek.
A Phoenixnél ejtőernyős, fékezőrakétás landolási műveletet alkalmaznak, amellyel a hetvenes évek végén két űrszondát (Viking-1 és Viking-2) eljuttattak ugyan a Marsra, de 1999-ben az amerikaiak Mars Polar Lander nevű egysége egy ilyen leszállási manőver végén lezuhant.
Rizikós leszállás
Az akkori kudarc pontos oka azóta sem ismert, de sokan egy banális számítógép-programozási hibára gyanakszanak. A vállalkozás akkor szó szerint a célegyenesben bukott el. Úgy ötven-hatvan méterrel a felszín fölött kinyílt az űreszköz négy leszállólába, és a fedélzeti számítógép ezt úgy érzékelhette, hogy megtörtént már a talajfogás, ezért idő előtt lekapcsolta a fékezőrakétákat, és a szonda útjának utolsó szakaszát szabadesésben tette meg, vagyis lezuhant.
Már több sikertelen leszállási kísérlet volt (Forrás: NASA)
Az amerikaiak másik leszállási eljárása az úgynevezett légzsákos manőver, amelyet eddig háromszor alkalmaztak, és mindháromszor eredményesen. A szonda ebben az esetben egy felfújt légzsákba csomagolva éri el a felszínt. A légzsák 15 méterrel a felszín fölött ledobja ejtőernyőjét, ezt követően szabadesésben huppan a talajra, de a felfújt légzsák megóvja az űreszközt a kemény ütközéstől. A talajfogás után a légzsák még egy ideig gumilabdához hasonlóan pattog, és gurul, míg meg nem állapodik. Ezt követően engedi ki magából a levegőt, és a belecsomagolt szonda ily módon szabaddá válva megkezdheti tevékenységét. Ez a módszer kétségkívül biztonságosabbnak tűnik, de a hátránya az, hogy nem lehet kiszámítani a landolás pontos helyét.
A Phoenix 5,7 km/s sebességgel lép be a Mars légkörébe, majd ott a légkör ellenállása valamint az ejtőernyő és a fékezőrakéták hatására kell lefékeződnie, ahhoz hogy épségben landolhasson. „24 fékezőrakéta lép működésbe a leszállás előtti 14 percben. Amennyiben mindegyik megfelelően működik, remélhetőleg sikeres lesz a leszállás” – mondta Barry Goldstein a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratórium munkatársa.
A Phoenix két korábbi sikertelen program „hamvaiból” született. 1999-ben a Mars Climate Orbiter leszálláskor történő becsapódását követően néhány hónappal később a Mars Polar Lander-t veszítették el a földi irányítók a vörös bolygó déli sarkvidékén. A két balszerencsés esemény után a NASA leállította a folyamatban lévő Mars Surveyor 2001 Lander programot. A most leszállásra készülő Phoenix a Mars Polar Lander és a Mars Surveyor 2001 Lander marsjárók ötvözött és továbbfejlesztett változata.
Félméteres mélységből vesz jégmintát
Amennyiben sikeres lesz a landolás, a Phoenix lesz az első marsszonda, amely eléri a vörös bolygó sarkvidékét és a felszín alatti jeget. A leszállás a tervek szerint a mintegy 200 méter mély és 64 kilométer hosszú Zöld-völgy egy meteorkráterében lesz. Ott ugyanis a becsapódás miatt nincsenek nagy kőtömbök, hanem viszonylag finom kőzet borítja a felszínt, ami biztonságossá teszi a landolást. A „leszállópálya” másik előnye, hogy nagy mennyiségű jég van a felszín közelében. 
A felszín alatti jeget vizsgálja (Forrás: NASA)
A tervek szerint több hónapos kutatómunka vár az új robotra meglehetősen zord körülmények között: akár mínusz 100, de legalább mínusz 30 Celsius-fokos hőmérséklettel. A Mars-laboratórium fő feladata a víz kutatása lesz. Ehhez az alapanyagot a felszín alatt meghúzódó jégréteg szolgáltatja. Az új marsszonda fél méteres mélységből képes fúrásmintákat venni, majd a felolvasztott anyagot a fedélzeti laboratórium elemzi.
A vizsgálat fő kérdése, hogy a marsi víz alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valamikor akár a legprimitívebb életformák hordozására, illetve kideríteni azt, hogy a marsi víz milyen hatással lehetett a bolygó felszínének alakulására. Emellett várhatóan értékelhető adatokat közvetít majd a földi irányító központba a marsi sarkvidék időjárási viszonyainak az alakulásáról is.
