A selejtezők kupa-rendszerű lebonyolítása helyett a mindmáig érvényben lévő selejtező-csoportok voltak hivatottak dönteni a továbbjutók kilétéről.
A negyven esztendővel ezelőtti torna volt ráadásul az első, amely az összes európai „nagyágyú” figyelmét felkeltette, azaz az első kiírástól még távolmaradó, ám négy évvel később rajthoz álló olaszok és angolok, valamint az „éltanuló” spanyolok, szovjetek és franciák mellett az NSZK is indult – de nem volt benne köszönet.
Szerényre sikerült német bemutatkozás
Az NSZK ugyanis nem nyerte meg a 4. selejtezőcsoportot, s nem csupán azért, mert a rendkívül erős jugoszlávokkal került egy hármasba. Az albánok elleni dortmundi 6:0, illetve a belgrádi 0:1 után Helmut Schön fiai ugyan a hamburgi Volksparkstadionban Löhr, Gerd Müller és Seeler góljaival 3:1-re legyőzték a fő riválist, ám hiába álltak egy fordulóval a vége előtt a csoport első helyén, ha Tiranában nem bírtak az albánokkal.
A Quemal-stadionban a Wolter – Patzke, Höttges, Schulz, Weber – Overath, Held, Netzer, Küppers – Meyer, Löhr tizenegy a rengeteg helyzet ellenére 0:0-ra végzett a házigazdákkal, s így egy ponttal a jugoszlávok mögött, egyben otthon ragadt. Akárcsak a négy évvel korábban debütáláskor szintén leszereplő olaszok és angolok.
A futballtörténelem egyik legjobbja: Giacinto Facchetti (dpa)
A némi tapasztalattal felvértezett angolok és olaszok ellenben megnyerték a 6. valamint a 8. selejtezőcsoportot, s melléjük csatlakoztak a címvédő spanyolok, a portugálokat és svédeket megelőző bolgárok, az Eb-ezüstérmes szovjetek, a dánokat, a hollandokat és az NDK-t kitessékelő magyarok, valamint a franciák és a nem is olyan titkos esélyes jugoszlávok.
Az oda-visszavágó alapon rendezett, napjaink pótselejtező-mérkőzéseinek elődjeként tekinthető negyedödntők során a bolgárok a szófiai 3:2 után a római 0:2-vel játszották el a továbbjutást esélyét (a szófiai meccs alapján az öngólt is vétő házigazdák több góllal is legyőzhették volna az olaszokat). A Népstadionban a szovjeteket Farkas és Göröcs góljával 2:0-ra legyőző Eb-bronzérmes magyar csapat a moszkvai Luzsniki-stadionban Solymosi öngólja és Hurtszilava találata után a 73. percben eredményes Büsovec gólja miatt esett ki.
Anglia nyerte a bajnokok csatáját
A legnagyobb várakozást okozó spanyol-angol párharc első, londoni helyszínén a vendéglátók a manchesteri Bobby Charlton találatával 1:0-ra legyőzték a hispánokat, akik Madridban a gól nélküli első félidőt követően Amancio góljával szereztek vezetést, de a Santiago Bernabéu majd’ 120 ezer szurkolójának legnagyobb megrökönyödésére a vendégek Peters góljával egyenlítettek, majd az előremerészkedő Hunter révén a győzelmet is kiharcolták.
A világbajnok kiejtette az Európa-bajnokot. A negyedik párosítás volt a legsimább: a Dzsajics-féle jugoszlávok a Marseille-i 1:1 után Belgrádban 5:1-re kiütötték a franciákat.
A rendezés jogát Olaszország nyerte el, s az olaszok egy újítással rukkoltak elő: a korábbi két helyszín helyett immár három város látta vendégül a résztvevőket. A sorsolás szeszélye folytán a házigazdák Nápolyban törleszthettek a négy évvel korábbi Szovjetunió elleni Eb-selejtezőkért, valamint az angliai vb-kudarcért. „Nem hinném, hogy a szovjetek legyőzhetetlenek lennének” – állította az olaszokat felkészítő Ferruccio Valcareggi. Igaza lett, és mégsem.
A kétarcú pénzérme
A kőkemény védelmek mérkőzésén a két csapat játékosai ritkán tudtak szabadulni az ellenfél szorításából, s a mérkőzés színvonalára rányomta bélyegét, hogy sérülések miatt mindkét együttes megfogyatkozott. A szovjeteknél az angliai 1:0 gólszerzője, Csislenko, valamint a magyarok elleni moszkvai találkozón eredményes Hurtszilava is hiányzott, míg a házigazdáknál De Sisti és Riva koptatta a cserepadot hasonló okok miatt.
A Valcareggi-legénység tovább gyengült a Rivera elleni kemény Afonyin-belépő után: a Milan törékeny alkatú, ám annál technikásabb irányítót-támadóját sokáig az oldalvonal mellett ápolták, majd a térdsérülést szenvedő Bercellino is az orvosok segítségére szorult. A védőfeladatokat addig a hátrébbhúzódó Domenghini oldotta meg.
Az első félidő szovjet dominanciája Rivera kényszerű kiválása alatt hat (!) szögletrúgásban illetve Seszternyev és Lenev lövéseiben mutatkozott meg (Zoff könnyedén hárított), ám ahogy a házigazdák kiegészültek – a bekötözött milánói vállalta a folytatást – átvették a kezdeményezést. Szünet után Prati nagy helyzete fokozta az izgalmakat, majd a hosszabbításban Domenghini találta el a kapufa tövét.
Döntés nem született. Az Eb-finálé egyik résztvevőjéről a pénzfeldobás, vagyis a csupasz szerencse határozott: a szovjetek képviselője, Seszternyev rosszul választott, így az olaszok jutottak a római döntőbe.
Állóháború Firenzében
A másik ágon a világbajnok angolok olyannyira rettegtek a jugoszlávok jelentette „fenyegetéstől”, hogy Firenzében Alf Ramsey gyakorlatilag öt védővel – a védőfal előtt a durva Hunter és Labonte gyakorlatilag csak a „rombolásban” segédkezett – küldte pályára csapatát.
Az olaszokhoz hasonlóan a „söprögetős” játékra szavazó jugoszlávok sem voltak restek, s a 49 szabálytalanságot eredményező találkozón a játékosok elsősorban egymás testi épségét veszélyeztették.
Trivics az első percektől vegzálta Bobby Charltont és Ballt, angol részről Hunter nomen est omen alapon levadászta a jugoszláv csapat irányítóját, a meccset ugyan végigszenvedő, de a későbbiekben sérültet jelentő Ivica Oszimot. A jugoszláv védők által alaposan megrugdosott Ball később úgy nyilatkozott, hogy még sohasem játszott olyan ellenféllel, amely kizárólag arra törekedett, hogy sérülést okozzon.
A jugoszláv zseni: Dragan Dzsajics
A két, lényegesen többre hivatott társaság az Eb-k egyik legalacsonyabb nívójú mérkőzését vívta, s bár az angolok Ball egy fejesével és egy kimaradt Hunt-ziccernél is közel jártak a vezetéshez, a meccset a zseniális Dragan Dzsajics döntötte el. Az angol védőket több alkalommal is bohóccá tevő center a 86. percben egy balról érkező beadást úgy szelídített meg, hogy ezzel a vb-aranyérmes csapatkapitányt, Bobby Moore-t is becsapta, majd Banks kapujába lőtt.
A hajrában Mulleryt kiállították – ő volt az első piroslapos angol játékos, egyben az Eb-k történetének első kiállított játékosa – így Anglia a 3. helyért mérkőzhetett.
A Rómában rendezett bronzmeccsen az offenzívabb taktikával kezdő világbajnok végül megérdemelten győzte le az Olaszországból elért gól nélkül távozó szovjeteket, de ekkor már mindenki a jugoszláv-olasz döntőre koncentrált.
Döntő, két felvonásban
A házigazdák részéről a szovjetek által „kivont” Rivera és Bercellino nem tudták vállalni a játékot, s a vezéregyéniségüket vesztett azúrmezesek alárendelt szerepet játszottak az első félidőben. Musemics ugyanis jobbnál jobb labdákkal „tömte” társait, míg a sérült Oszimot helyettesítő 19 éves Acsimovics maga volt az életveszély. A félidő felénél Ferrini a tizenhatoson belül lerántotta Pavlevicset, s bár a vendégek joggal tiltakoztak, a svájci Gottfried Dienst továbbot intett.
A jugoszlávok a szünet előtt szerezték meg a megérdemelt vezetőgólt. Trivics passzát követően a Castano szorításából szabaduló Dzsajics Zoff kapujába helyezett. Vezetett Jugoszlávia. Sőt, térfélcsere után Dzsajics további két ordító helyzetet szórakozott el, ám a folytatásban a vendégek beálltak rombolni, s kőkemény belépőkkel, valamint négy sárgalappal igazolták, hogy az angolokkal közösen bemutatott firenzei ámokfutás nem a véletlen számlájára írható.
Az ekkorra már kitámadó olaszok a szerencsével is hadilábon álltak, hisz Prati hatalmas ziccere után a szovjetek ellen kapufát „kopogtató” Domenghini szabadrúgása ismét a kapufán csattant. Az Inter középpályása a 80. percben ismét próbálkozhatott – Paunovics vitte a földre Lodettit, s a megítélt szabadrúgást Domenghini a bal sarokba csavarta. A hosszabbításban már nem módosult az eredmény, a mérkőzés újrajátszása mellett döntöttek a felek.
Két nappal később szintén a római Olimpia-stadion adott otthont a 120 perc után 1:1-el végződött döntőnek. A két holtfáradt csapat közül az olaszoknak volt több tartaléka. Valcareggi a két nappal korábbihoz képest öt helyen módosította csapatát: Mazzola, Riva, Rosato, Salvadore és De Sisti is lehetőséget kapott, s bár a lábtöréséből nemrég felépült Riva szerepeltetése nem kevés kockázattal járt, végül telitalálatnak bizonyult. A Cagliari csatára már az első negyedórában is ellenállhatatlanul ficánkolt a holtfáradt jugoszláv védők gyűrűjében, miközben Mazzolát sem tudták tartani az ellenfél játékosai.
Facchetti a Delaunay-trófeával (Getty)
Az olaszok nem csupán az erőt tekintve, de a mutatott játék alapján is gyorsan fölénybe kerültek, s bár Riva első három (!) nagy lehetősége kimaradt, a 12. percben már vezetett csapata. Domenghini lecsúszott lövési kísérlete a csatár elé került, aki közelről nem hibázott. Bő félóra alatt eldőlt a mérkőzés. Az első lövési kísérletét még elhamarkodó Anastasi a 31. percben De Sisti labdájára érkezett jó ütemben, s kapásból Pantelics kapujába lőtt.
Szünet után gól nélkül folytatódott a Riva-show, s bár egy alkalommal Zoffnak is mentenie kellett, a levegő után kapkodó jugoszláv csapatban nem maradt erő még a szépítéshez sem. Az olaszok ugyan nem kevés szerencsével – egész pontosan: a pénzfeldobás vastag mázlijával – jutottak a döntőbe, s az első mérkőzés első felében szenvedtek a jugoszlávok ellen, a megismételt mérkőzés minden idők egyik legegyoldalúbb Eb-döntője volt, s a mutatott játék, no meg a csapattagok egyéni képességei alapján kétségtelenül a legtehetségesebb válogatott lett az Európa-bajnok.
A torna hőse:
—-Eb-torna, Olaszország—-
Elődöntők
1968. június 5.
Olaszország-Szovjetunió 0:0 – h.u., pénzfeldobással
Nápoly, San Paolo, 69 ezer néző. Vezette: Tschenscher (NSZK)
Olaszország: Zoff – Castano – Burgnich, Bercellino, Facchetti – Ferrini, Domenghini, Juliano – Mazzola, Rivera, Prati
Szovjetunió: Pszenyicsnyikov – Afonyin, Isztomin, Seszternyev, Kaplicsnij – Lenev, Malofejev, Logofet – Büsovec, Banisevszkij, Evriuzsikin
Jugoszlávia-Anglia 1:0 (0:0)
Firenze, Stadio Comunale, 22 ezer néző. Vezette: Ortiz de Mendibil (spanyol)
Gól: Dzsajics (86.)
Kiállítva: Mullery (90.)
Jugoszlávia: Pantelics – Damjanovics – Fazlagics, Pavlovics – Paunovics, Holcer, Petkovics – Oszim, Musemics, Trivics, Dzsajics
Anglia: Banks – Newton, Moore, Wilson – Hunter, Labone – Mullery, Ball, Peters – B.Charlton, Hunt
A 3. helyért
1968. június 8.
Anglia-Szovjetunió 2:0 (1:0)
Róma, Stadio Olimpico, 18 ezer néző. Vezette: Zsolt (magyar)
Gól: B.Charlton (39.), Hurst (63.)
Anglia: Banks – Wright, Moore, Hunter, Wilson – Labone – Stiles, Peters – B.Charlton, Hurst, Hunt
Szovjetunió: Pszenyicsnyikov – Afonyin, Isztomin, Seszternyev, Kaplicsnij – Lenev, Malofejev, Logofet – Büsovec, Banisevszkij, Evriuzsikin.
Döntő
1968. június 8.
Olaszország-Jugoszlávia 1:1 (0:1, 1:1, 1:1) – h.u.
Róma, Stadio Olimpico, 69 ezer néző. Vezette: Dienst (svájci)
Gól: Domenghini (80.) illetve Dzsajics (39.)
Olaszország: Zoff – Castano – Burgnich, Guarneri, Facchetti – Ferrini, Domenghini, Juliano – Lodetti, Anastasi, Prati
Jugoszlávia: Pantelics – Damjanovics – Fazlagics, Pavlovics – Paunovics, Holcer, Petkovics – Acsimovics, Musemics, Trivics, Dzsajics
Döntő – újrajátszás
1968. június 10.
Olaszország-Jugoszlávia 2:0 (1:0)
Róma, Stadio Olimpico, 50 ezer néző. Vezette: Ortiz de Mendibil (spanyol)
Gól: Riva (11.), Anastasi (32.)
Olaszország: Zoff – Rosato – Burgnich, Guarneri, Facchetti – Salvadore, Domenghini, De Sisti – Mazzola, Anastasi, Riva
Jugoszlávia: Pantelics – Damjanovics – Fazlagics, Pavlovics – Paunovics, Holcer, Hoszics – Acsimovics, Musemics, Trivics, Dzsajics
A torna gólkirálya: Dzsajics (jugoszláv) 2 gól
A sorozat gólkirálya: Riva (olasz) 7 gól
A torna csapata: Zoff (olasz) – Fazlagics (jugoszláv), Moore (angol), Seszternyev (szovjet), Facchetti (olasz) – Oszim (jugoszláv), Domenghini (olasz) – Mazzola (olasz), Hurst (angol), Riva (olasz), Dzsajics (jugoszláv)
