Az Európai Unióban a teljes energiafogyasztás több mint 40 százalékát az épületek üzemeltetése teszi ki. Az energia egyre drágább, és a hagyományos energiahordozók készletei végesek. Létkérdés, hogy takarékoskodjunk az energiával, de nem a helyiségek alulfűtése, hanem az épületek jobb hőszigetelése, korszerű épületgépészet és ahol lehetséges, megújuló energiaforrások felhasználása révén.
Épületenergetikai szabályozás
A 7/2006. (V. 24.) TNM-rendelet az épületek energiafelhasználásának hatékonyságáról szóló EU-irányelv hazai bevezetésének első lépése. Ezzel Magyarország teljesítette a legfontosabb feladatokat: épületenergetikai követelményeket és számítási módszert tett közzé. Még két további jogszabály várható: az épületek energetikai teljesítőképességének tanúsításáról; a kazánok, bojlerek és légkondicionáló berendezések ellenőrzéséről. A rendelet energetikai követelményei alapvetően olyan új épületek tervezésére és megvalósítására vonatkoznak, amelyeket egész évben huzamosan használnak és télen fűtenek. Vannak kivételek, ezek közül a legfontosabbak: az 50 négyzetméternél kisebb hasznos alapterületű, illetve az évente négy hónapnál rövidebb ideig használt házak; a műemlékek; a helyi védelem alatt álló építmények.
Meglévő épületekre csak akkor vonatkoznak a követelmények, ha hasznos alapterületük meghaladja az 1000 négyzetmétert, és valamilyen változtatásra kerül sor. Nagyobb beavatkozás esetén a követelményeket kötelezően teljesíteni kell. Kisebb változtatás esetén vizsgálni kell, hogy a követelmények kielégítése műszaki és gazdasági szempontból megvalósítható-e.
A műszaki lehetőségekhez mérten természetesen az olyan felújítások során is érdemes érvényesíteni a korábbiaknál szigorúbb energetikai követelményeket, ahol egyébként nem lenne kötelező. Ily módon ugyanis nemcsak az üzemeltetési költségeket csökkentjük, hanem a lakás értékét is növeljük.
Az épületenergetikai követelményeknek több, egymásra épülő szintje van, ezek mindegyikét külön-külön teljesíteni kell:
■ egyes külső határolószerkezetek (homlokzati fal, nyílászáró, tető stb.) hőszigetelő képessége érjen el egy minimumértéket;
■ az épület fűtési hővesztesége ne lépjen túl egy megengedett értéket;
■ meg kell oldani az épület nyári túlmelegedés elleni védelmét;
■ az épület éves energiafogyasztása ne lépjen túl egy megengedett értéket.
E követelményszintek közül az utolsó testesíti meg a szabályozás végcélját. Az éves energiafogyasztás lakóépületeknél magába foglalja a fűtés, a melegvíz-előállítás, továbbá az esetleges gépi szellőztetés és épülethűtés energiaigényét. Más funkciójú épületeknél a világítási energiaigényt is hozzá kell számolni. Az éves energiafogyasztást csökkenteni lehet az épület saját energiatermelésével (például: napkollektorok).
A fűtés energiafogyasztását alapvetően befolyásolja a külső határolószerkezetek hőszigetelő képessége, de a kazán hatásfoka, az energiahordozó fajtája, a fűtési rendszer veszteségei és egyéb műszaki tulajdonságai is fontosak. Más épületgépészeti rendszerek esetén is igaz, hogy az energiafelhasználás függ a berendezések korszerűségétől és műszaki állapotától (például: melegvízkészítés).
Nyáron az a legkedvezőbb, ha a helyiségekben épületgépészeti beavatkozás nélkül megfelelő a hőmérséklet. Ezt árnyékolással, természetes szellőztetéssel és nehéz épületszerkezetekkel lehet elérni. Ha viszont klímaberendezésre is szükség van, az komoly tétel lesz az épület éves energiafogyasztásában. Lehetséges, hogy ekkor a teljes energiafogyasztásra vonatkozó követelmény csak még jobb hőszigeteléssel, a fűtési energiafogyasztás további csökkentésével teljesíthető.
Energiamegtakarítás utólag
Mint láttuk, egy lakás energiafogyasztását a külső határolószerkezetek hőszigetelő képessége, valamint a fűtési és melegvíz-előállító berendezések műszaki színvonala határozza meg. Ha tehát lakásunkat úgy szeretnénk felújítani, hogy csökkenjen az energiafelhasználás, akkor az épületgépészeti rendszerekhez és a külső határolószerkezetekhez kell hozzányúlnunk.
Rosszul hőszigetelt épületeknél nemcsak a fűtésszámla nagy, hanem számolni kell a penészedés veszélyével is. Ennek egyik kiváltó oka a homlokzati falak, tetők és más külső határolószerkezetek nem kielégítő hőszigetelő képessége, és bizonyos helyeken a hőhidak kialakulása.
Például a falsarkok belső felülete valamelyest mindig hidegebb, mint a falfelület többi része. További jellegzetes hőhidak: a födémkoszorúk; a külső-belső falak csatlakozásai; a nyílászárók környezete; a ház lábazata; a külső téglafalba épített vasbeton pillérek. Ha a helyiség levegője túlságosan nedves, akkor a pára a hőhidaknál, a legalacsonyabb hőmérsékletű részeken fog leghamarabb lecsapódni. A felületek tartós nedvesedése pedig maga után vonja a penészedést.
A hőhidakat nem lehet teljesen kiküszöbölni, de gondos tervezéssel megfelelően mérsékelhetők a kedvezőtlen hatások. Mind a hőveszteség csökkentése, mind a penészedés elkerülése érdekében a legjobb és leghatékonyabb megoldás az utólagos külső hőszigetelés. Ennek azonban teljes körűnek kell lennie!
Az egyik leggyakrabban alkalmazott szerkezettípus a vékonyvakolatos külső hőszigetelési rendszer. A polisztirol vagy kőzetgyapot anyagú hőszigetelő lemezeket speciális ragasztóhabarccsal és tárcsás dűbelezéssel rögzítik a homlokzatra. A hőszigetelés külső felületének megerősítésére üvegszövethálót helyeznek fel, amelyet ragasztóhabarcsba ágyaznak. Ezután a simított felületre néhány milliméter vastagságú, időjárásálló vékonyvakolatot hordanak fel, amelynek feladata a felületképzés és a színezés. A szigetelendő falazat fajtájától és vastagságától függően, 6–10 cm-es külső oldali hőszigetelésre van szükség az új energetikai követelmények kielégítésére.
Az alkalmazandó építőanyagokat kifejezetten erre a célra fejlesztették ki. Műszaki tulajdonságaik össze vannak hangolva, és rendszert alkotnak. Ezért az egyes termékkomponensek nem válogathatók össze tetszőlegesen! A jól átgondolt rendszerekhez számtalan kiegészítő elem is tartozik, amelyek megkönnyítik a sarkok, ablakszegélyek, illetve más szerkezeti csatlakozások kialakítását. Fontos, hogy egyidejűleg a tetők, lábazatok és egyéb épületrészek utólagos hőszigetelését is meg kell oldani.
Az épületek hőveszteségét a tömör határolófelületeken kívül jelentős mértékben meghatározza a homlokzati nyílászárók hőtechnikai minősége. A fa és PVC anyagú nyílászárók az új követelményeknek csak olyan üvegezés esetén felelnek meg, amelynél a két üvegréteg között levegő helyett nemesgáztöltés van (legtöbbször argon), továbbá a belső üvegtábla külső (bezárt légréteg felé eső) felületére speciális bevonatot (úgynevezett Low-E) hordtak fel. Ezek a megoldások szemmel nem érzékelhetők, és nem csökkentik lényegesen az ablaküveg átlátszóságát, illetve a benapozást.
Ablakcsere és szellőztetés
Egy többlakásos lakóépületben található lakás egyedi korszerűsítése esetén a műszaki lehetőségek általában korlátozottak. Az épületgépészeten csak akkor lehet érdemben változtatni, ha a fűtés és a melegvízkészítés lakásonként külön-külön van megoldva. Az utólagos külső hőszigetelést csak az épület egészére lehet elkészíteni, egyes épületrészekre nem. Marad tehát lehetőségként a nyílászáró cseréje jobb hőszigetelő képességű termékre.
Ez viszonylag hatékony megoldás, mert a szokásos homlokzati falak és ablakok esetén éppen a nyílászárók jelentik a hőszigetelésben a gyenge pontot. Gondoljuk meg, hogy a nyílászáró cseréje akkor is elég sok pénzbe kerül, ha az új ablak a szigorúbb energetikai követelményeket nem teljesíti. Ekkor azonban nem várható, hogy a lakás energiafogyasztása lényegesen mérséklődjön. Ráadásul ezt az állapotot hosszú időre konzerváltuk is. (Távfűtéses lakásoknál jó ablakkal is csak akkor érhető el energiamegtakarítás, illetve akkor csökkenthető a számla, ha már megoldották a fűtés lakásonkénti szabályozását és mérését!)
A régi, vetemedett, tömítés nélküli ablakok légzáró képessége általában csekély. A jól záródó és szakszerűen beépített, új nyílászáróknál lecsökken az ablakréseken keresztül, véletlenszerűen és szabályozatlanul lejátszódó, nagymértékű légcsere. Ha ennek következtében növekszik a belső levegő nedvességtartalma, akkor fokozottan fennáll a párakicsapódás és a penészedés veszélye. Ezért ablakcsere után a korábbiaknál nagyobb jelentősége van a tudatos és rendszeres szellőztetésnek.
Energiatakarékos, szabályozott szellőztetést tesznek lehetővé a különböző légbevezető szerkezetek. Ezeknek több gyártmánya és típusa létezik, beépíthetők a tokszerkezetbe, az ablakszárnyba, az üvegezésbe, a falba. A kielégítő szellőztetés érdekében megtervezett, irányított légáramlást kell létrehozni: a friss levegő bevezetéséről és a párás, szennyezett levegő eltávolításáról egyaránt gondoskodni kell.
Az ablakcsere következtében túlságosan lecsökkent légforgalom életveszélyt is okozhat, ha a helyiségben olyan fűtőberendezés üzemel, amelynek működéséhez folyamatos levegőellátásra van szükség! Ilyen esetekben csak az erre a célra engedélyezett, rögzített minimumhozamú, záróretesz nélküli légbevezetők alkalmazhatók!
Ha az ablakkal szemben hangszigetelési igényeink is vannak, akkor a szellőztetés eleve nem megoldható az ablak folyamatos nyitva tartásával. Télen ez általában kevesebb gondot okoz, mert a penészedés elkerülése érdekében többszöri, rövid idejű ablaknyitásra van szükség. Nyáron azonban a lakásokat éjszaka tartósan át kell szellőztetni, így viszont zajos környezet esetén lehetetlenné válik a pihenés.
Ilyen esetben a légbevezető szerkezetek hangszigetelt változatait kell alkalmazni. Ezek meghatározott hangszigetelő értéke és légátbocsátási képessége folytán mind a hangszigetelés, mind a szellőztetés tervezhető és folyamatosan kézben tartható.
Dr. Szakács György okl. építészmérnök, okl. épületszigetelő szakmérnök, okl. zaj- és rezgéscsökkentési szakmérnök
