Az etnikailag meglehetősen vegyes seattle-i hatosfogat brutálisan örvénylő punk-Balkán-tangó-valcer-metálklezmer produkcióját nehezen felejti, aki már látta. Az 1996-ban alakított horvát-bosnyák-bolgár-japán-amerikai együttes a lehető legjobb társaságban kezdte karrierjét: az addig főleg kis klubokban koncertező Kultur Shock baráti kapcsolatain keresztül megkörnyékezte Krist Novoselicet (Nirvana), aki megkörnyékezte Jello Biafrát (Dead Kennedys), aki megkörnyékezte Billy Gouldot (Faith No More). A zenekar második lemeze végül ez utóbbi kiadójánál jelent meg.
Kultur Shock
Sajnos pont rosszkor: 2001 szeptemberének szomorú eseményei kissé gyanússá tették a Fucc the INS címen lemezt megjelentető, szinte kizárólag zűrös káeurópai emigránsokból álló zenekart. A Kultur Shock hamar egy hazafias (és teljesen indokolatlan) lemezégető kampány célkeresztjében találta magát, ennek ellenére népszerűsége gyorsan növekedett.
A témáit a bevándorlás, az üres patriotizmus és az elhagyott kelet-európai haza köréből választó zenekar azóta sem köt kompromisszumokat: vad, tempós, cigány, balkáni és népzenei motívumokkal átszőtt, tomboló, okos és ironikus punkja változatlanul friss és őszinte. És persze a provokáció sem marad el: a legutóbbi lemeznek már a címe is (Jöttünk, hogy elvegyük a munkádat) erős csapást mér az amerikai középosztály demagógiájára.
Mindezek ellenére vagy mindezek miatt a Kultur Shock a legjobb úton van afelé, hogy elfoglalja a Gogol Bordello (amely áprilisban a Pecsában lép fel) trónját a “világ legütősebb gipsypunk-zenekara” címért folytatott versenyben. Persze ez a verseny a tagokat a legkevésbé sem érdekli: “akármilyen szarságnak hívhatod a zenénket – mondják magukról -, mi minden koncertünkön úgy játszunk, mintha az lenne az utolsó.”
