Szerelem, halál, mozi

Ezek mellett nagy érzelmeket vált ki A terror ügyvédje és az év egyik meglepetésmozija, a metropoliszban mészároló hegyomlásnyi gyíkszörny áldokumentumfilmje is (Cloverfield).

9 és fél randi

Az S. O. S. szerelem! sikere után (a kétszázötvenezres nézőszámával tavaly a leglátogatottabb magyar filmnek számított) szinte törvényszerű volt, hogy a Neményi Ádám producer, Sas Tamás rendező és Köbli Norbert forgatókönyv-felelős által fémjelzett trió elkészíti a következő hazai romantikus komédiát. A szereplőket sem bízták a véletlenre, Fenyő Ivánnal, Kovács Patríciával, Hevér Gáborral már bejött a dolog.

9 és fél randi

A kissé üzleti ízű mozi – a filmben felbukkanó rengeteg (nem is annyira) bujtatott szponzorreklám, a bemutató időzítése a szíves-lufikereskedők nemzetközi ünnepére – könnyed szórakozást ígér, és azt is nyújtja. Egy szívtipró, link sztárriporter (Fenyő) arra kényszerül, hogy kiadójának (Söptei Andrea) könyvet szállítson a pesti szinglinők életéről, ezért tíz randit vállal. Exszerelme (Kovács) és cimborája (Hevér) segíti és gátolja ezek sikeres lebonyolításában. Az alaptörténet arra alkalmas, hogy utaztatóregény módjára nőtípusokat villantson fel. A kiváló színésznők – a teljesség igénye nélkül: Szávai Viktória, Jordán Adél, Pelsőczy Réka, Rezes Judit – miatt ez a film legjobb, legütősebb része. Amikor azonban a film erkölcsi tanulságot próbál levonni – körülbelül: ti mind értékes egyéniségek vagytok – szerepet téveszt. És hát sajnos, nagyon szerény mértékben adagolja a humort. Mindettől függetlenül a szerelemre (és a zsánerfilmekre) kiéhezett nagyvárosi és vidéki magányosok falni fogják.

Szerelem a kolera idején

A hét másik hazai „Bálint-napi filmeseménye”, hogy a mozikba kerül a Négy esküvő és egy temetés angol rendezőjének, Mike Newellnek a filmje, amiben a direktor Gabriel García Marquez világhírű szerelmes regényét adaptálta vászonra. Ebben a fiatal távírdai hivatalnok, Florentino (ifjan: Unax Igalde, korosabban: Javier Bardem) beleszeret a helyi öszvérvigéc meseszép lányába, Ferminába (Giovanna Mezzogiorno), aki az atyai akarat szerint azonban tehetősebb férfiúnak van szánva, és hozzá is adatik a jómódú orvoshoz (Benjamin Bratt). Az idő során meggazdagodó Florentino hiába keresi más nők ölelésében a szerelmet (pontosan 622-ében), nem tudja elfelejteni ifjúkori nagy vonzalmát, és hajlandó akár egy emberöltőt is várni a beteljesülésre…

Szerelem a kolera idején

Intő lehetett, hogy Newell a fekete (angol-) humor, a cinizmus ábrázolásában jelesebb, a színtiszta érzelmi festésben (Mona Lisa mosolya) már nem annyira. Hű, korrekt adaptációt készített, ám ha nem játszana a filmjében a zseniális Bardem, éppen a szenvedély hiányozna belőle.

Napkirálynő

Az ókori Egyiptom kifogyhatatlan kincsesbánya. Kicsi gyermekek számára is. A különc és különleges Ehnaton fáraó története – aki bevezette többek között az egyistenhitet, megreformálta a birodalmat, hogy aztán a rákövetkező uralkodók és krónikásai rásüssék, bolond volt – a kisemberkék számára szintúgy érdekességgel bír. A magyar szakembergárdával (rajzolók, operatőrök: Lenhardt László, Major Péter), a francia Christian Jacq bestsellere nyomán forgatott mesekoprodukcióban Akhésa hercegnőre, a fáraó legkisebb leányára hárul, hogy az ópapok összeesküvésétől, nomád hordáktól megmentse az uradalmat – és persze mindeközben még jól meg is szerelmesedik.

Napkirálynő

A filmből – ízlés dolga, hogy ki tartja jónak, ki nem, de – teljességgel hiányoznak a Disney- és egyéb mai animációs opusokból megszokott, a felnőtteket szórakoztató utalások és viccek. Pőrén és felhangoktól mentesen a gyerekeket szólítja meg, akik valószínűleg élvezni fogják. Az a fajta mozi, amit majd DVD-n is be kell szerezni, és a kölök nyugton, szájat tátva ül a monitor előtt, amíg mi nagytakarítunk.

A terror ügyvédje

Azokat védi, akik a fennálló renddel-hatalommal szembe mennek. Mindegy, hogy náci mészárosok (Klaus Barbie), algériai szabadságharcos amazonok (Djamila Bouhired), üzletszerű terroristák (Carlos), vagy a „modern civilmészárlás alapító atyái” (Waddi Haddad), vörös, fekete, lila, hupikék függetlenségért küzdő félkatonai terroristaszervezetek katonái (például: Magdalena Kopp). Jacques Verges, a vietnámi anya és a Réunion-szigeti francia apa fia az utóbbi ötven esztendő leghíresebb, leghírhedtebb ügyvédje, akinek portréját Barbet Schroeder dokumentumfilmes akarja megrajzolni.

A terror ügyvédje

Ténykérdés, hogy Verges úr élete valóban filmre illik, azonban ez a ránk nyomakodó adathalmaz túlságosan könyvízű, filmszerűtlen – éppen ezért élvezhetetlen. Az eleinte színesítésként használt fekete-fehér híradóbetétek, filmrészletek kisvártatva eltűnnek, és kizárólag beszélő fejeket látunk, akik természetesen külön-külön megérnének egy-egy filmet, ám Schroeder dokumentumát fárasztóvá teszik. Pedig a filmben nyilatkozók gesztusai hallatlanul beszédesek. Példának okáért Carlos hangja, Kopp asszony tekintete, Verges szájszeglete.

Cloverfield

Öt New York-i fiatal búcsúpartyt rendez, merthogy egyikük, Rob (Michael Stahl-David) Japánba készül költözni (kvázi „menekül” megoldatlan problémái, elsősorban szerelme elől). A mulatság – és a film – váratlan fordulatot vesz, amikor egy titokzatos eredetű (talán idegen bolygóról jött, talán Godzilla-szerű mutáns) óriási gyík felbukkan, rombolja a felhőkarcolókat, tapossa-eszi az embereket. A bulit kézi kamerával rögzítő fiatalok a szörnyűséges események dokumentálására fordítják a fotómasinát, így tanúi lehetünk annak, micsoda pusztítást visz véghez Manhattanben a szörny, milyen sok áldozatot szed.

Cloverfield

A Godzillát idéző sztori – és a lény – egyszerűségét az Ideglelésben (a Blair Witch Projectben) már remekül hasznosított remegő kézi kamerázás teszi igazán hatásossá és félelmetessé. J. J. Abrams író-producer (Lost – Eltűntek) szörny-mozija már a bemutatója előtt kultikus státuszba emelkedett: oda emelték az internetes előzetesek, a rajongóknak csöpögtetett félinformációk, marketingmorzsák – akár az Ideglelés esetében.

A nagyvárosi pusztítást ultraélményszerűvé a bennfentesek szeme – objektívje – teszi, amiről sűrűn kell törölgetni a vért (mint ha egy közel-keleti háborús zónában járnánk). Akárha egy titkos képi bizonyítékot látnánk – legalábbis az élmény olyan, de persze nem, nagyon is profi stáb dolgozott a filmen. A valóság szinte hibátlanul imitálva van, hiányzik a főcím is, helyette egy „hivatalos” FBI-pecséttel startol a film, miszerint a néző itt egy félelmetes titok részese lesz. Na kérem, valami ilyesmiről szól a mozi.