Élet-Stílus

Djokovics simán verte a világelsőt

A harmadik helyen rangsorolt szerb Novak Djokovics simán verte a világelső, egyhuzamban a 15. Grand Slam-elődöntőjét játszó svájci Roger Federert, és ezzel bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes fináléjába.

Tegnap a spanyol Rafael Nadal mondott “csütörtököt”, simán kikapott a meglepetésembertől, a francia Jo-Wilfried Tsongától, pénteken pedig a világelső Roger Federert tréfálta meg a szeb Novak Djokovics, aki felettébb simán, ugyanakkor teljesen megérdemelten verte az Australian Open háromszoros bajnokát.

Az első szettben 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két játékos, majd az esélyesebb Federer Djokovics adogatásánál már 30-0-ra vezetett. Az ellenfele innen még még felkapaszkodott, a svájci klasszis ennek ellenére brékelőnybe került. Ráadásul ezután a szervajátékát is hozta.

Már-már zsebében volt a játszma, Djokovics azonban 3:5-ös állásnál nem esett kétségbe, miután megnyerte a saját adogatását, fogadóként kiegyenlített, és 6:5-ös vezetésénél egy újabb brékkel a szettet is behúzta. Federer feszülten teniszezett, és ami igazán meglepő, olybá tűnt, hogy az önbizalom terén sincs minden nála teljesen rendben.

Novak Djokovics remekül játszott (Getty)

Novak Djokovics remekül játszott (Getty)

Ez a második játszmában, 1:1-et követően domborodott ki igazán. A szerb játékos ebben a szakaszban egyébként is jobban adogatott és fogadott az ellenfelénél, ráadásul a fontos pontokat is ő nyerte meg, ekképp két brékkel alaposan elhúzott. 24 perc után 5:1-re vezetett. A világelső azonban híresen nagy küzdő – és ezt most újra bebizonyította -, s mivel a játéka is pontosabbá vált, így történhetett meg, hogy Djokovics hiába hárított két bréklabdát is, 5:2-re, majd 5:3-ra módosult az állás.

Igen ám, de Djokovics a következő adogatójátékában már nem hibázott, ezzel kettős szettelőnybe került. A harmadik “menet” során Federer biztosan hozta a saját adogatásait, igaz, az elképesztő magabiztossággal szerváló riválisa sem tett másként, ami rövidítéshez vezetett. A teljesség kedvéért: a második gémben adogatóként Djokovics 0-40-ről kapaszkodott fel, míg a harmadikban a svájci klasszis négy bréklabdát is hárított.

Járt a gratuláció (Getty)

Járt a gratuláció (Getty)

A tie-breakben újra Djokovics akarata érvényesült. Federer ugyanis hiába vezetett, 1-3-nál kétszer is rontott, s mivel – a svájci szemszögéből – 5-6-nál a hálóba bombázott, Djokovics jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe, s játszhat a Nadalt “letaroló” Tsongával. Hosszú idő után fordul újra elő Grand Slam-versenyen, hogy Federer nincs ott a fináléban. A világelső 11 sorozatban megvívott GS-döntő után idén Melbourne-ben a lelátóról vagy esetleg a televízió előtt ülve követheti figyelemmel a bajnoki címről határozó csatát.

“Csak ámuldoztam a saját teljesítményem miatt, a legfontosabb pillanatokban voltam képes a legjobban játszani. Elképesztő, és szinte hihetetlen, hogy a valaha volt legjobb teniszezőt tudtam legyőzni” – nyilatkozta Djokovics a találkozó után. Federer így értékelt: “Tény, hogy nem játszottam valami jól, ugyanakkor képtelenség minden mérkőzésen hozni ugyanazt a teljesítményt. Úgy gondolom, egy szörnyeteget alkottam meg azzal a kényszerrel, hogy minden egyes tornán győznöm kell”

Férfi egyes, elődöntő:
Djokovics (szerb, 3.)-Federer (svájci, 1.) 7:5, 6:3, 7:6

—-Út a döntőig—-

Novak Djokovics (szerb, 3. kiemelt, 20 éves):
1. forduló: Benjamin Becker (német) 6:0, 6:2, 7:6 (7-5)
2. forduló: Simone Bolelli (olasz) 6:1, 6:2, 6:2
3. forduló: Sam Querrey (amerikai) 6:3, 6:1, 6:3
nyolcaddöntő: Lleyton Hewitt (ausztrál, 19.) 7:5, 6:3, 6:3
negyeddöntő: David Ferrer (spanyol, 5.) 6:0, 6:3, 7:5
elődöntő: Roger Federer (svájci, 1.) 7:5, 6:3, 7:6 (7-5)

Jo-Wilfried Tsonga (francia, 22 éves):
1. forduló: Andy Murray (brit, 9.) 7:5, 6:4, 0:6, 7:6
2. forduló: Sam Warburg (amerikai) 6:4, 7:6, 6:2
3. forduló: Guillermo Garcia-Lopez (spanyol) 6:3, 6:4, 6:2
nyolcaddöntő: Richard Gasquet (francia, 8.) 6:2, 6:7, 7:6, 6:3
negyeddöntő: Mihajil Juzsnyij (orosz, 14.) 7:5, 6:0, 7:6
elődöntő: Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:2, 6:3, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik