Élet-Stílus

Kultusztárca: baki után felemás bocsánatkérés

Forgács Pétertől, a Győri Nemzeti Színház igazgatójától levélben kért bocsánatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium amiatt, hogy Forgács Péter filmrendező helyett tévedésből őt hívta meg augusztus 20-án egy kitüntetés átadására - írta a Magyar Nemzet.

Ugyan a Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt és igazgatót hívta meg a minisztérium az Iparművészeti Múzeumba, ám az ünnepségen nem őt, hanem az azonos nevű Forgács Péter filmrendezőt szólították – idézte a Magyar Nemzet.

“Egy tisztességes bocsánatkérésnek örültem volna igazán” – nyilatkozta a lapnak a Győri Nemzeti Színház direktora annak kapcsán, hogy a hozzá eljuttatott, s egy miniszteri főtanácsadó által jegyzett levél több olyan mondatot tartalmaz, amely inkább sértő, mint bocsánatkérő. A tárca Társadalmi és Civil Kapcsolatok Titkárságáról érkezett levél ugyanis kifejti, hogy Forgács Péter “bizonyára tudja”: két átadott kitüntetés között legalább öt évnek kell eltelnie, s egyben emlékezteti őt arra is, hogy ő 2006. március 15-én már Jászai Mari-díjban részesült.


A lap ismertetése szerint a levél azt kéri a színidirektortól, “kezelje ezt az ügyet helyi értékén”, még akkor is, ha a tárcánál mindenki átérzi, milyen kínos helyzetbe került Forgács Péter augusztus 20-án. A kérést kommentálva Forgács Péter a Magyar Nemzetnek megjegyzi: ha jól érti, a minisztérium “mindezek után” diszkréciót, magyarán hallgatást kért volna tőle a történtek kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik