Élet-Stílus

Személycserés baki az augusztus 20-i kitüntetéseken

Forgács Péter filmrendező helyett tévedésből Forgács Pétert, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját hívták meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének átadására – számolt be az Inforádió.

A minisztérium előzetesen a színházigazgatót értesítette arról, hogy kitüntetést kap. A Jászai Mari-díjas színész, rendező, igazgató elment az Iparművészeti Múzeumba, de az ünnepségen nem őt, hanem a filmrendezőt szólították. A tárca sajtóirodájának közlése szerint a számítógép az előterjesztésben foglaltaktól eltérő adatokat adott ki, ezek alapján jutott el az értesítés – tévesen – a színigazgatóhoz.

Az augusztus 20-ai díjátadáson kínos helyzetbe került színházi vezető szerdán este az MTI-nek azt mondta: a történtekért egyelőre nem kért tőle elnézést a minisztérium. “Belealáztak a földbe” – fogalmazott Forgács Péter, akit Hiller István oktatási és kulturális miniszter aláírásával levélben értesítettek arról, hogy augusztus 20-án kitüntetik.


Sajnálatát fejezte ki, és mindkét érintettől elnézést kér az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) amiatt, hogy a filmrendező helyett tévedésből a színház igazgatóját hívta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének átadására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik