Élet-Stílus

Német-rali: Loeb hatodszor

A francia Sébastien Loeb sorozatban hatodszor nyerte meg a Német-ralit, és ezzel csökkentette a hátrányát az összetettben is.

Kapcsolódó linkek

rally.lap.hu
sport.lap.hu

A szombati remeklésének köszönhetően élre álló világbajnoki címvédő 37.8 másodperces előnyéből 20.3-at megőrzött a befejező napon, ekképp sorozatban hatodszor nyert Németországban.

Az aszfaltos futam 2002 óta szerepel a rali-vb programjában, és azóta Loebön kívül más még nem tudott itt nyerni. A háromszoros világbajnok francia idei ötödik, pályafutása 33. futamgyőzelmét aratta. A második helyen Loeb márkatársa, a szintén Citronnel száguldó Francois Duval végzett.

A belga pilóta – aki a pénteki első nap után vezetett, de szombaton többször is bakizott – vasárnap újra kiváló formában versenyzett, mind az öt szakaszt megnyerte. A pontversenyben vezető finn Marcus Grönholm az utolsó etapon nagyot hibázott, autóját nekicsapta a falnak, így a másodikról visszacsúszott a negyedik helyre (Duval mellett honfitársa, Mikko Hirvonen is megelőzte), és az összetettben is csökkent az előnye, már csak nyolc ponttal vezet Loeb előtt.


Német-rali: Loeb hatodszor 1

Sébastien Loeb verhetetlen Németországban (linternaute.com)



A következő világbajnoki futamra augusztus 31. és szeptember 2. között Új-Zélandon kerül majd sor. Tavaly Grönholm nyerte a murvás versenyt.

Német-rali, végeredmény:
1. Sébastien Loeb (francia, Citroen) 3:27:27.5
2. Francois Duval (belga, Citroen) 20.3 mp hátrány
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford) 1:19.1 p h.
4. Marcus Grönholm (finn, Ford) 1:36.5 p h.

A vb pontverseny állása:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford) 80 pont
2. Mikko Hirvonen (finn, Ford) 72
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford) 63

A gyártók versenyében:
1. Ford 143
2. Citroen 102
3. Subaru 52

Ajánlott videó

Olvasói sztorik