Élet-Stílus

NBA: révbe ért a Dallas

Újabb győzelmével a Dallas megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszát, a texasi gárda öt meccsel a reguláris rész vége előtt 64 győzelmet és 13 vereséget számol.

„A szezon elején nem alapszakasz győzelemről álmodoztunk, hanem úgy vágtunk neki az idénynek, hogy aranygyűrűket akarunk nyerni. Továbbra is ez a cél” – magyarázta Avery Johnson, a Dallas főedzője, hogy a mostani alapszakaszbeli diadalt nem szabad túlértékelni, hiszen az nem egyenlő a bajnoki címmel. Igaza van, de azért nem illik szó nélkül elmenni a Dallas „részsikere” mellett, amelyet Los Angeles Clippers leggyőzésével ért el az együttes.

A Mavs’ 0-4-gyel kezdte a bajnokságot, ezt viszont egy 12 mérkőzéses győzelmi sorozat követte. A tavalyi nagydöntős texasi csapat folytatásban végig a liga élén tanyázott, közben különféle klub- és NBA-rekordot is megdöntött. Most 64 diadalt jegyez, és amennyiben megnyeri a hátralévő öt mérkőzését, úgy 69 sikerrel az NBA történetétének második legtöbb alaszakasz-győzelmet számláló együttese lesz – holtversenyben az 1971/72-es Lakersszel. A csúcsot a Chicago tartja: az 1995/1996-os évadban 72-szer verte el az ellenfeleit a reguláris részben.


NBA: révbe ért a Dallas 1

Avery Johnson remek együttest faragott a Dallasból (Getty)



Amíg nyugaton a Dallas, keleten a Detroit az úr: a Pistons a New York együttesét fektette két vállra a legutóbbi játéknapon, és ezzel 50. győzelmét aratta az alapszakaszban (sorozatban hatodszor ért el ezt a határt), és egy győzelemre van attól, hogy megnyerje a Keleti főcsoport küzdelmeit, illetve azonmód menyerte, ahogy a Chicago botlik. A Denver sorozatban a hatodik győzelmét aratta, legutóbb a szintén a rájátszásra hajtó Los Angeles Lakerst páholta el: Carmelo Anthony 33, míg Allen Iverson 24 pontot jegyzett, Marcus Camby pedig a palánkok alatt jeleskedett, nem kevesebb mint 22 lepattanót gyűjtve oroszlánrészt vállalt a sikerből. Átellenben Kobe Bryant 23 pontot szerzett. A Denver a hatodik, a Lakers a hetedik helyen áll jelenleg nyugaton, a nyolcadikra pedig a Utaht magabiztosanblegyőző Golen State lépett fel.

NBA, alapszakasz, 151. játéknap:
New York Knicks-Detroit Pistons 83-91
Milwaukee Bucks-Orlando Magic 94-117
San Antonio Spurs-Portland TrailBlazers 112-96
Minnesota Timberwolves-Toronto Raptors 100-111
Dallas Mavericks-Los Angeles Clippers 96-86
Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 115-111
Seattle Supersonics-Houston Rockets 90-95
Golden State Warriors-Utah Jazz 126-102

Ajánlott videó

Olvasói sztorik