A meccset hazai gól nyitotta, Ilja Kovalcsuk valamivel több mint egy perc elteltével vezetést szerzett az Atlantának, de a második 20 percben háromszor is eredményes volt a fővárosi csapat: a harmadik Capitals-találatot Boyd Gordon jegyezte.
Ovecskin kétszer is beköszönt az Atlantának (AP)
Az utolsó játékrészben 1-3-as hátránynál mindent előredobott a vendéglátó, és végül öt perccel a rendes játékidő vége előtt sikerült szépíteni. A döntetlent érő harmadik gól megszerzése azonban már nem sikerült, annak ellenére, hogy az utolsó 45 másodpercben kétszer annyi hazai mezőnyjátékos volt a jégen, mint a vendégeknél. Az Atlanta azonban 6-3-as emberelőnye ellenére nem tudott gólt lőni, és ezzel az előnye továbbra is csak egypontos a csoportjában a Tampával szemben. A Thrashers a héten még a rájátszásról lemaradó Carolinával, és a közvetlen rivális Lightninggal találkozik.
A játéknap második mérkőzése csak a szétlövésben dőlt el, miután a rendes játékidőben és az ötperces hosszabbításban nem bírt egymással az Anaheim és a San Jose. Két ellentétes harmadot láthattak a nézők a Ducks otthonában: az első 20 percben két góllal elhúzott a hazai együttes, de a második játékrészben csak a San Jose volt eredményes, és miután az utolsó harmadban nem változott az eredmény, következhetett a hosszabbítás. Gól itt sem született, a szétlövésben pedig jobbak voltak a Cápák idegei.
NHL, alapszakasz, 173. játéknap:
Atlanta Thrashers-Washington Capitals 2-3
Anaheim Ducks-San Jose Sharks 2-3 – szétlövés után