Élet-Stílus

Újabb fordulat Kahn-ügyben

A Bayern München labdarúgócsapata csütörtökön visszavonta fellebbezését, amelyet Oliver Kahnnak egy Bajnokok Ligája-meccsre szóló eltiltása ellen nyújtott be.

“A csapat nyugodt felkészülése érdekében, a kapussal előzetesen egyeztetve hoztuk meg ezt a döntést” – olvasható a bajor klub közleményében. Az európai szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága hétfőn, egy nappal a müncheniek AC Milan elleni idegenbeli BL-meccse előtt ült volna össze. A tárgyalásra beidézték Kahnt is.

Ottmar Hitzfeld vezetőedző szerint sem a csapat, sem Kahn nem tudott volna megfelelően készülni a mérkőzésre, ha előtte egy nappal meg kellett volna jelennie az UEFA illetékes testülete előtt. “A szezon egyik legfontosabb meccsére nem lehet úgy készülni, hogy egy nappal előtte Oliverrel együtt elhagyjuk a csapatot” – mondta Hitzfeld. “Michael Rensing is kiváló kapus, többször remekül helyettesítette Kahnt, ezúttal is nyugodt szívvel állítom őt a kapuba.”

Kahnt a március 7-i, Real Madrid elleni BL-visszavágó után sorsolták ki a meccset követő

doppingvizsgálatra. A kapus csak több mint két óra elteltével tudott vizeletmintát adni, ekkor azonban a doppingellenőr nem tartózkodott a helyiségben és ezért érvénytelennek minősítette a próbát.

A kapuvédő a doppingellenőrt szidalmazva a vizeletet tartalmazó kémcsövet a WC-be hajította, amely összetört, tartalma az UEFA ellenőr ruháját és iratait is beszennyezte. Tettéért a hálóőr egy találkozóra szóló eltiltást kapott: az indoklás szerint azért, mert a lefújás után, megszegve a szigorú előírásokat, előbb az öltözőbe ment és csak utána a doppingvizsgálatnak helyet adó helyiségbe.


Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik