Élet-Stílus

Beindult az ’56-os filmek szemléje

Az esemény fővédnökeként, Sólyom László köztársasági elnök nyitotta meg az 1956-os dokumentumfilmek fesztiválját hétfő este a Puskin moziban.

A hivatalos emlékév után a forradalom további sorsa azon múlik, hogy a fiataloknak lesz-e elég tárgyi tudásuk ahhoz, hogy megtalálják az utat ’56-hoz – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a megnyitón.

“Nagyon szépek a játékfilmek és a regények, hangulatot adnak, de tárgyi tudást a dokumentumfilm adhat” – mondta az államfő, a rendezvény fővédnöke, hozzátéve, hogy az objektív valóság nagyon kérdéses kategória.

Egyetlen ’56 van

Megítélése szerint “a megemlékezéseknek össze kell állni egyetlen ötvenhattá”. Kijelentette, hogy ebből nem akar engedni, s “ez az, amit az ember a dokumentumfilmektől várhat”.

Sólyom László reméli, hogy ezek a filmek megmutatják azt, ami a forradalom első tíz napját jellemezte: a felszabadultságot.

A megnyitón beszédet mondott Bözsöny Ferenc nyugalmazott rádióbemondó, aki átélte a Magyar Rádió ostromát, s a Szabad Kossuth Rádió ideiglenes stúdiójában az utolsók között volt mikrofon közelben, s ő jelentette be 1956. november 3-án este 8 órakor, hogy Mindszenty József hercegprímás rádiószózatot intéz a nemzethez.

Máshol még nem látott filmek


A 13 nap remény című háromnapos filmfesztivált a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) hirdette meg a Magyar Dokumentumfilmes Műhelyek és Gyártók Szövetségével közösen. A rendezvény célja az 1956-os forradalom eszméivel, eseményeivel és következményeivel foglalkozó dokumentumfilmek összegyűjtése, egyben minősítése. A programban 31 versenyfilm szerepel, ezeket 92 nevezés közül előzsűri választotta ki. A filmeket háromtagú testület bírálja el, a zsűri elnöke Gyarmathy Lívia Kossuth-díjas filmrendező.

A 13 nap remény egyedülálló abból a szempontból, hogy mind a versenyfilmek, mind az információs vetítések tekintetében olyan alkotásokat is láthatnak a téma iránt érdeklődők, amelyeket eddig máshol nem, vagy nagyon régen mutattak be. Olyan filmek is láthatók lesznek a három nap alatt, amelyek a Kádár-korszak ízlésének, szemléletmódjának megfelelően, propagandisztikusan, meghamisítva ábrázolják 1956-ot vagy olyanok, amelyek a forradalom napjaiban, óráiban készült felvételek alapján készültek, de számos olyan film is szerepel a programban, amely az elmúlt évtizedek távlatából szemléli 1956-ot.

Az orosz botrányfilm is itt van

A fesztiválon szerepel az orosz állami televízió A magyar kelepce (Vengerszkij kapkan) című orosz dokumentumfilmje is. Az itthon elég nagy port és felháborodást keltett film szerint az 56-os forradalom hátterében amerikai hírszerzők álltak.

Több film foglalkozik a vidéki városokban lezajlott eseményekkel, sőt olyan művek is szerepelnek a repertoáron, amelyek a külföldi országok szemszögéből mutatják be a magyar forradalmat. A fesztivál neves filmrendezők alkotásaival (Ember Judit, Gyarmathy Lívia), széles spektrumú témáival, sokoldalú és átfogó képet ad az 50 évvel ezelőtti forradalomról, annak vitatott kérdéseiről és következményeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik