Élet-Stílus

Magyar festmény a Sotheby’s aukción

Fehér László 8-12 millió forintra becsült Little Boy című képe is kalapács alá kerül a világ egyik legrangosabb árverésén.

A képzőművészetben, a festészetben, a kortárs festészetben nincs olyan díj, mint az irodalomban a Nobel, vagy a filmművészetben az Oscar, melyek megszerzése automatikusan nagyobb figyelmet, magasabb presztízst adnak a jutalmazottnak. De vannak olyan jelentős események, olyan megmérettetések, melyeken a sikeres részvétel hasonló következményekkel járhat. Ilyen a Sotheby’s november 15-i New York-i árverése. A nagynevű aukciósház árverésén egy kortárs magyar festőművész képe szerepel, olyan művészekkel együtt, mint Roy Lichtenstein, David Hockney, Damien Hirst, Cindy Sherman, Christo, Alexander Calder, Niki De Saint Phalle, Jean Dubuffet, Louise Nevelson, vagy Andy Warhol.

Szakértők szerint, amennyiben a festmény elkel, sikeres lesz, az nemcsak Fehér László, hanem az egész kortárs magyar festészet szempontjából óriási lépés, hiszen talán elindulhat azon az úton, mely a nemzetközi figyelemhez és elismeréshez vezet.

New York a világ kortárs művészetének egyik központja. Fehér László festménye különleges kép. Olyan magyar, olyan közép-európai műalkotás, amelyben rólunk van szó, és amiről joggal hihetjük, hogy érdekli a világot.

A Munkácsy Mihály- és Kossuth-díjas Fehér László az egyik legfontosabb kortárs festőnk. 1953-ban született Székesfehérváron. 1971-76 között tanulmányokat folytat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei: Szentiványi Lajos és Kokas Ignác.

Kertész Imre a képről

A Nobel-díjas írót felkérték, hogy a Sotheby’s aukciós katalógusában írjon néhány gondolatot a képről:

„Egy gyerek. Egy kisfiú, egyedül a roppant térben. Öltözéke komor, fekete és fehér. És ennek a törékeny alaknak a különös két keze rögtön megragadja a tekintetet. Nagy kezek az alakhoz képest, akárcsak Michelangelo Davidjáé. A jobb keze ökölbe szorul – vajon üres ez a kéz, vagy rejteget valamit? Egy tárgyat talán, amely a szemlélőt a gondolattársítások sűrűjébe sodorja, s már nem nehéz elképzelnie, amint ez a gyámoltalan kéz egyszerre csak rátalál a kőre meg a parittyára.

A másik kéz azonban ellentmondani látszik e gondolatnak. Tétován előre nyúl, keresgélve és fontolgatva, mint aki az utat keresi, amelyen el kell indulnia. Ez a habozás láthatóan teljesen elfoglalja: szinte rácsodálkozik átszellemült kezére. Minden idegen rajta: a ruhája, a fejfedője, a ráaggatott hajviselete. Még nem tudja, de már sejti, hogy nehéz feladat vár rá: élnie kell majd az emberek között, s megőriznie a hitét, amely mindig tovább segíti majd…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik