Kéthly Anna

Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.


Budapesten született kilencgyermekes munkáscsaládban. 15 évesen egy konfekcióüzemben, majd egy év múlva a Tolnai Világlapja szerkesztőségénél elhelyezkedve teremtette meg a továbbtanulásának költségeit. 1917-ben az MMOSZ női tagozatának titkárává választották, 1920-tól az MMOSZ alelnöke, 1939-től a német megszállásig a szervezet főtitkára volt. 1917-ben belépett az MSZDP-be. 1919 decemberében beválasztották a párt Központi Nőszervező Bizottságába, amelynek titkára is lett. 1920-tól a Nőmunkás című lap munkatársa, 1926-tól 1938. évi betiltásáig felelős szerkesztője és kiadója. Rendszeresen publikált a Népszavában. 1922-ben parlamenti képviselővé választották; másfél évtizeden keresztül ő volt a parlament egyetlen nőtagja. 1922-ben beválasztották az MSZDP Országos Választmányába. A német megszállás után illegalitásba vonult. A háborút követően rögtön bekapcsolódott az SZDP újjászervezésébe, az SZDP Politikai Bizottságának tagjaként. 1945. április 2-tól az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, 1945 novemberétől nemzetgyűlési képviselő, a szociáldemokrata frakció vezetője, a parlament egyik alelnöke. A Világosság felelős szerkesztője, valamint a Szocializmus szerkesztőbizottsági tagja volt. Számos tisztséget látott el különböző társadalmi szervezeteknél is. A két munkáspárt – az MKP és az SZDP – fúzióját elutasítók vezéralakjává vált. 1948. február 18-án a Marosán György által puccsszerűen összehívott nagy-budapesti pártvezetőségi ülésen kizárták a vezetőségből, majd az SZDP 1948. márciusi kongresszusán a pártból is. Rövidesen megfosztották parlamenti mandátumától, és két évig házi őrizetben tartották. 1950. június 9-én, a szociáldemokraták ellen irányuló koncepciós perek kezdetén letartóztatták, 1954. január 20-án kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de a nemzetközi nyomás hatására kegyelemben részesítették. 1956 áprilisában visszautasította ügye revideálását és a felajánlott népfronttisztséget. A forradalom kirobbanásakor az SZDP újjászervezésének egyik kezdeményezője volt. 1956. október 31-én a párt elnökévé választották. November 1-jén kiutazott a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére, ahol még aznap rövid helyzetértékelést tartott. 1956. november 2-án – távollétében – az ENSZ közgyűlésére delegálták. November 3-án pártja jelöltjeként államminiszterré nevezték ki a koalíciós kormányban. A szovjet beavatkozás miatt meghiúsult hazatérési kísérlete után Bécsen keresztül New Yorkba repült, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén. 1957. január 5-7-én Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács közgyűlésének elnökévé választották. 1962-ben a Legfelsőbb Bíróság, miközben hatályon kívül helyezte az 1954-ben ellene hozott ítéletet, államellenes izgatás vádjával – távollétében – 3 év börtönbüntetésre ítélte. 1957-től 1963 decemberéig – a lap megszűnéséig – a Londonban megjelenő (Emigráns) Népszava főszerkesztője. 1970-ben megalapította a Szociáldemokrata Szemlét, és három éven keresztül szerkesztette. Brüsszelben letelepülve ellátta a Szabad Magyarország Nemzetközi Képviseletének, valamint a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének, az MSZDP az Emigrációban (ennek 1958-tól elnöke is) és a Szocialista Internacionálé képviseletét. A Szociáldemokrata Párt Külföldön 1972 nyarán elnökletével konferenciát tartott Bécsben. 1976. szeptember 7-én halt meg Blankenberge-ben, Belgiumban. Hamvait 1990 októberében szállították haza, és november 3-án a Rákoskeresztúri temető 300-as parcellájában helyezték örök nyugalomra. Teljes körű rehabilitációjára csak 1994. július 7-én került sor; a Legfelsőbb Bíróság ekkor nyilvánította semmisnek az 1962-ben ellene hozott ítéletet.