Élet-Stílus

Felküldték a Discoveryt

Ugyan kisebb habdarabok leváltak az űrsikló üzemanyagtartályáról, de a kétszeri halasztás után a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból elindult a Discovery amerikai űrrepülőgép, közép-európai idő szerint kedd este röviddel kilenc óra előtt.

Az indítás után 2 perc 47 másodperccel az üzemanyagtartály hőszigetelő habjából három vagy négy kisebb darab vált le, a repülés ötödik percében pedig egy vagy két további darab szakadt le. Ezek nagysága azonban elhanyagolható mértékű, és a magasságból adódóan már nem is voltak képesek megsérteni az űrrepülő hővédő pajzsát. Hale úgy fogalmazott a start után öt órával tartott sajtóértekezleten, hogy a Discovery külső üzemanyagtartálya “nagyon jól viselkedett ezúttal”, és a habdarabok leválása nem veszélyezteti a legénységet.

2003. február 1-jén éppen a külső üzemanyagtartály hőszigeteléséből levált 756 grammos habdarab sértette meg annyira a Columbia amerikai űrrepülőgép bal szárnyán a hővédő pajzsot, hogy a Földre való visszatéréskor a résen beáramlott forró levegő mintegy láncreakciót indított el és végül a Columbia felrobbanásához és a héttagú legénység halálához vezetett.

Halasztották az indulást

Problémák most is adódtak. Eredetileg szombat este kellett volna startolnia Discoverynek, de a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották az indítást, majd huszonnégy órával később ugyanilyen okok miatt ismételten elnapolták a fellövést. Az űrrepülőgép keddi indítása is kétségessé vált, mert külső üzemanyagtartályán egy rést fedeztek fel a szigetelőhab-burkon, de a szakemberek végül is úgy döntöttek, hogy ez nem veszélyezteti az űrrepülőgép küldetésének biztonságát.

A Discovery legénysége szerdán megkezdi az űrsikló hővédő pajzsának a részletes megvizsgálását, és a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósok (az orosz Pavel Vinogradov és az amerikai Jeffrey Williams) pedig fénykép- és videófelvételeket készítenek, miközben az űrrepülő dokkolásra készül. A Discovery a tervek szerint csütörtökön dokkol az űrállomáson.

12 napig lesz fenn

Az űreszköz úti célja a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás. Útját 12 naposra tervezik. Hét űrhajós – öt férfi és két nő – utazik az űrsiklón. Az indítás után két perccel a Discoveryről rendben levált a két segédrakéta, majd hét perccel később az űrsikló Föld körüli pályára állt. A Columbia űrrepülőgép 2003-ban bekövetkezett tragédiája óta, amikor hét űrhajós vesztette életét, második alkalommal indult amerikai űrsikló a világűrbe.

Az űrrepülőgép-rendszer tömege indításkor 2053 tonna, amelynek nagy része a nagy hajtóanyagtartályban és a két gyorsító fokozatban lévő üzemanyag. Maga az űrsikló teljes tömege mindössze 105 tonna. A Discovery magával viszi az olasz gyártmányú Leonardo tehermodult, amely több mint két tonna ellátmányt (élelmiszert, vizet, ruhát) tartalmaz. Az alacsony hőmérsékleten tárolandó kutatási minták számára egy különleges hűtőlaboratóriumot, az űrben növényekkel végzendő biológiai kísérletek céljából egy európai tudományos modult, valamint oxigéntermelő berendezést is most szállítanak az űrállomásra. Az oxigéntermelő berendezés teszi majd lehetővé, hogy az űrállomás állandó legénységének maximális létszámát a mostani háromról hatra emeljék 2009-től.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik