Élet-Stílus

Az űrszemét egyre komolyabb veszélyt jelent

admin
admin

2006. 06. 07. 15:40

Az akár több km/s sebességgel keringő űrszemét - rakétadarabok, feszítőabroncs, csavar, csavarhúzó, hűfőfolyadék cseppek, szigetelőfólia darabok – fokozódó mennyisége egyre nagyobb fejtörést jelent az űrkutatás számára.

Ezt igazolja az az eset is, amikor tavaly október 21-én a NASA Föld képeket sugárzó Terra nevű műholdját jelentős „kitérésre” kellett késztetni, ugyanis ötven méterre megközelítette volna a Scout-G-1 rakéta egy világűrben keringő darabját. Az összeütközés valószínűsége egy a százhoz volt, az eltérítés hatására viszont mintegy 4 kilométerre került egymástól a két objektum.

Tíz évvel ezelőtt, 1996. július 21-én került sor az első jelentősebb ütközéses űrbalesetre, a francia Cerise műhold és egy Ariane-rakétadarab között. Az űrszemét mintegy 14 km/s sebességgel csapódott a műholdba, melynek következtében letörött annak stabilizálásra szolgáló hat méteres karja. Bár végül földi irányítással sikerült stabilizálni a műholdat, hasonló esetek a jövőben nagyobb gyakorisággal fordulhatnak elő, és nem feltétlenül ilyen szerencsés kimenetellel – figyelmeztetnek szakemberek.

Űrkarambolok

Hasonló ütközések elszenvedője volt a Hubble-teleszkóp napelem-panelje is, amelyet a Földre visszahozva megvizsgáltak, és több ezer becsapódás nyomát észlelték rajta. A vékony lapon 174 helyen tátongott lyuk, a legnagyobb becsapódás átmérője nyolc milliméter volt.

A NASA ezért az US Space Surveillance Network program keretében „űrszemét adatbázist” készít. Ennek keretében már 9500, tíz centiméternél nagyobb átmérőjű tárgyat regisztráltak. De nem csak ezek veszélyesek – hangsúlyozzák a szakértők –, ugyanis akár az egy centiméter átmérőjű tárgyak a nagy sebesség miatt becsapódáskor felérhetnek egy kézigránát hatásával is. Ilyen méretű törmelékből pedig akár több százezer is keringhet bolygónk közelében.

Szerencsére ezek többnyire nem maradnak örökre a világűrben. „Az elmúlt években mintegy kétszáz olyan esetről volt tudomásunk, amikor űrszemét visszajutott a földre”– nyilatkozta Heiner Klinkrad, a darmstadti Esoc Ürrepülés-ellenőrzési Központ munkatársa a Spiegel Onlinenak. Az atmoszférába jutó tárgyak a légkör külső részén lefékeződnek, majd az alsóbb légtérbe jutva a súrlódás hatására felmelegszenek, gyakran kisebb darabokra esnek szét, és mielőtt földet érnének elégnek. A földfelszínre leginkább csak a rakéták, műholdak hőálló részei jutnak el. Amennyiben nem irányítanák őket, gyakorlatilag a Föld bármely pontján becsapódhatnának. Az űrhivatal munkatársai a becsapódást általában lakatlan területekre irányítják, elsősorban a déli félteke óceáni területére, vagy a Csendes-óceánba.

Periodikusan változó probléma

Tizenegy évente az „űrszemét-eső” viszonylag intenzívvé válik, ugyanis a Napkitörések intenzitásának növekedésekor megnő a rádió- és az UV sugárzás is. Ez utóbbi a Föld külső légkörében elnyelődik, ami a légkör felmelegedését és kitágulását eredményezi. Ennek következtében megnő az ott keringő tárgyakra gyakorolt súrlódás, így azok lefékeződnek, és „beesnek” a Föld belső légterébe.

Újabban viszont jelentkezik egy ellenhatás is. A Föld légkörének növekvő széndioxid tartalma miatt a légkör alsó részének a hőmérséklete megnő, a külső réteg hőmérséklete viszont csökken, vagyis csökken a külső légréteg kiterjedése, ami azt eredményezi, hogy a földközelben keringő űrszemét ritkábban fékeződik le, és így nem jut vissza a földre –hívta fel a figyelmet Hugh Lewis, az amerikai Southampton Egyetem kutatója.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem látják el különleges védőburokkal a műholdakat? Frank Schäfer, a freiburgi Ernst-Mach-Intézet fizikusa szerint ennek egyrészt az az oka, hogy a becsapódások elleni védő réteg jelentősen megnöveli a költségeket, és a műholdak bizonyos részei – többek között az optikai és radarernyők – egyébként is nehezen védhetők.

Védelmi megoldások

A legegyszerűbb védelmet egy egy milliméter vastag alumínium lemezburkolat jelenti, amelyet az űrhajó vagy műhold felszínétől pár centiméterre rögzítenek. Az alumínium felületre becsapódó tárgyak miközben átszakítják a lemezt, széttöredeznek, így közvetlenül a műhold vagy űrhajó felületére csak igen apró részecskék jutnak, és ezek jelentős sérülést már nem okoznak az űrhajó falán. Viszont a nagy sebességgel keringő részecskék ellen ez sem nyújt elegendő védelmet, ezért az alumínium lemez és az űrhajó fala közé újabb védőréteget építenek be.

Újabban a becsapódás veszélyének elkerülésére, vagy legalábbis csökkentésére olyan ötlet is született, miszerint a kiöregedett műholdakat ún. temetőbe, vagyis leállópályára állítanák. Mintegy 2400 kilométeres magasságban ugyanis olyan pályák vannak, amelyeken kevés műhold kering, tehát az összeütközés valószínűsége minimális lenne. Legalább a nagyméretű űrszemét „eltakarítását” pedig távvezérléssel oldanák meg (oldják meg), vagyis arra késztetik, hogy berepüljön a Föld alsó légterébe. Mivel ez a módszer még nem elég jól kidolgozott, és nagyon költséges, többnyire marad a „leálló-pályára” állítás az ütközések elkerülése végett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.