Élet-Stílus

Uniós rovót kapott Magyarország

Írásbeli figyelmeztetést küldött az Európai Bizottság hat európai uniós ország között Magyarországnak, mert az általános éghajlatváltozással foglalkozó kiotói egyezményben szereplő előírással ellentétben nem tájékoztatták Brüsszelt az alkalmazott politikai döntésekről, módszerekről és az azok kiváltotta hatásokról, és nem ismertették az üvegházhatást előidéző gázok jövőbeni kibocsátásával kapcsolatos értékeléseket sem.

Csütörtöki közlés szerint Ausztriának, Ciprusnak, Luxemburgnak, Máltának és Lengyelországnak hasonló levelet küldött az uniós kormány – mind a hat országnak immár a másodikat, miután az információk a tavaly októberi első figyelmeztetés óta sem érkeztek meg.

Az éghajlatváltozásról szóló ENSZ-egyezmény és a kiotói jegyzőkönyv értelmében az EU-ra és tagállamaira rendszeres beszámolási kötelezettség hárul az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásáról, valamint az azok csökkentésére irányuló politikákról és módszerekről a fejlődés ellenőrizhetővé tétele érdekében, ezt egy uniós határozat is tartalmazza – emlékeztet a bizottság közleménye. Eredetileg 2005. március 15-ig kellett volna a tájékoztatást Brüsszelbe küldeni.

A bizottság emellett egy sor más szabálysértési eljárást indított egyes tagállamok ellen a klímaváltozással kapcsolatos jogszabályok megsértése miatt. Az eljárás az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét kívánja teljes mértékben működőképessé tenni – hangoztatta a brüsszeli közlemény.

Az EU a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem terén olyan nemzetközi szintű feladatokat vállalt fel, melyek sikeres végrehajtásának feltétele a ránk háruló bejelentési kötelezettségek maradéktalan betartása – nyilatkozta Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos. – Ennek jelentőségét tovább növelik a mostanában induló, a jövő feladatai megvitatására irányuló világméretű eszmecserék.

A kibocsátás-kereskedelmi rendszer sikeres működését Dimasz szerint az jelentené, ha az unióban a kibocsátást költséghatékonyan lehetne csökkenteni. Több tagállam azonban egyelőre nem csatlakozott az EU-t lefedő jegyzékrendszerhez, a területükön található társaságok így nem tudnak teljes mértékben részt venni a kibocsátás-kereskedelemben. Emiatt Ciprus, Görögország, Luxemburg, Málta és Lengyelország kapott írásbeli figyelmeztetést. Németország, Olaszország, és Spanyolország pedig elmulasztotta benyújtani azon információkat, melyek a kibocsátható mennyiségek meghatározásához szükségesek.

A bizottság végső eszközként az Európai Bírósághoz fordulhat, ha valamely tagállam tartósan nem tesz eleget a témával kapcsolatos figyelmeztetéseinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik