Élet-Stílus

Bartók emlékdélután és kiállítás az Operában

Csak tiszta forrásból Bartók 125 címmel emlékdélutánt és kiállítást rendeztek Budapesten csütörtökön az Operaházban.

“Bartók nincsen azon az őt megillető helyen, ahol lennie kéne, de ez a rendezvény, kezdeményezés is azért jött létre, hogy ez megváltozzon” – mondta nyitóbeszédében az esemény házigazdája, Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója.

Az emlékdélutánon fellépett többek között Keres Emil Kossuth-díjas színművész és Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Az eseményhez kapcsolódó kiállítást Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta meg.

“Bartók Béla művészete nem megkerülhető, mert olyat hagyott örökül, amely minden művészeti ágban iránymutató erő” – mondta Bereczky Loránd.

A tárlaton a József Attila Művészeti Centrum Közhasznú Alapítvány, a terézvárosi önkormányzat és az Operaház meghívásos pályázatán részt vevő alkotók munkáit állították ki. A pályázaton, amelynek fő témája Bartók Béla munkásságának hatása napjainkra, 14 képzőművész, három zeneszerző és három költő indult.

A szakmai zsűri Szentgyörgyi József festő, Kádár János Miklós festő, Koffán Károly grafikus és Janzer Frigyes szobrász alkotásait ítélte a legjobbnak. A pályázaton induló három költő és zeneszerző megosztott díjat vehetett át.

A kiállítás 2006. május 7-ig tekinthető meg a Magyar Állami Operaházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik