Élet-Stílus

Zöld Gól – az első környezettudatos focivébé

admin
admin

2006. 03. 20. 14:17

A németek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a környezetre és a klímára semmilyen negatív következménnyel nem járó rendezvényt fognak tető alá hozni. Mindenekelőtt a vízfogyasztás, a hulladékkezelés, az energiahasznosítás és a mobilitás terén szeretnék a szervezők csökkenteni a környezeti terheket.

A német futball-világbajnokság lesz világszerte az első klímasemleges rendezvény. Ez azt jelenti, hogy a verseny során kibocsátott – és az energiahatékonyság javításával vagy a hagyományos energiaforrásokat helyettesítő megújuló energiafajták bevetésével sem elkerülhető – üvegházhatású gázkibocsátást más helyeken fogják kiegyenlíteni. A stadionokban 20 százalékkal csökkentik a megszokott vízfogyasztást, a hulladék- és szennyezőanyag-kibocsátást, valamint az energiafelhasználást.
Jürgen Trittin, német környezetvédelmi miniszter így nyilatkozott: „A Green Goal eddig egyedülálló törekvés. Most először fogalmazódnak meg olyan széles körű és többirányú környezetvédelmi célok, amelyek egy óriási decentralizált sporteseményt érintenek. Világos volt számunkra, hogy éppen a decentralizáltságból adódóan a közlekedés megszervezése a legnagyobb kihívás a számunkra.”

Tömegközlekedés és kerékpár előnyben

A vébé alatt sorra kerülő 64 mérkőzésre összesen körülbelül 3 millió kül-, és belföldi szurkolót várnak. Csak az ehhez kapcsolódó forgalom miatt 70-80.000 tonna szén-dioxid-kibocsátásra lehet számítani. A cél az, hogy a stadionokhoz minél többen tömegközlekedési eszközökkel jussanak el.

Olyan kombinált vonaljegyet vezettek be, amely mind a 3 millió látogató számára elérhetővé teszi a tömegközlekedési eszközöket. Az akkreditált újságíróknak a német vasúttársaság 6 héten keresztül ingyenes utazást biztosít a távolsági és a helyi járatokon egyaránt. A berlini olimpiai stadion példaértékűen oldotta meg a stadionhoz kapcsolódó helyi és gyorsvonatjáratokat. Már most a látogatók 70 százaléka tömegközlekedési eszközökkel utazik a stadionhoz és vissza.

A berliniek nemcsak azzal próbálják a szurkolókat tömegközlekedésre csábítani, hogy gépkocsival nem lehet eljutni a stadionig (csak a P+R parkolóig), hanem azzal is, hogy azon a napon, amikorra belépőjegyet váltottak, ingyenesen utazhatnak a tömegközlekedési járműveken. Az S-Bahnok a VB idején éjszakánként is félóránként járnak, a meccsekre pedig pótjáratok indulnak.


A bringások külön zónákban tekerhetnek, melyek az autósok elől elzártak. A kerekezők ingyenes kerékpártérképet kapnak, ingyenes 24 órás szerviz áll a rendelkezésükre, valamint 700 parkolóhelyet biztosítanak nekik a stadion körül.


Épül a ciszterna a berlini stadionban

A vízfogyasztás csökkentésében is a berlini stadion jár az élen. Az esővizet egy hatalmas, földalatti, 1700 köbméter víz felvételére képes ciszternában fogják föl, és majd hasznosítják, ezzel locsolva a játékteret és a füves területeket. Ennyi víz elegendő arra, hogy a focipályát tízszer alaposan meglocsolják.


A 21 méter átmérőjű és 11 méter hosszú ciszterna egyike a legnagyobbaknak Németországban. A beruházással pénzt spórolnak, hiszen nem kell a vízre és a szennyvízelvezetésre költeni, és megőrzik az ivóvízforrást is, védve a környezetet.

Misszió az emisszió ellen

A berlini Öko-Intézet számításai szerint a sokrétű környezetvédelmi intézkedés ellenére is mintegy 100.000 tonna szén-dioxid-emisszió várható. Annak érdekében, hogy a nagyszabású sportrendezvény ne hagyjon nyomot a légkörben, a hatalmas szennyezőanyag-kibocsátást, klímaprojektek segítségével Dél-Afrikában és Délkelet- Ázsiában kompenzálják.


Biogáz beruházás Délkelet-Indiában

A német futballszövetség például 500.000 eurót fektet be biogáz-berendezések építésébe a cunami által is sújtott délkelet-indiai Tamil Nadu régióban. Egyedül ez a projekt az emisszió egyharmadát képes kompenzálni. Az 1,3 millió euróra rúgó összköltséget a VB szervezőbizottsága vállalja magára.

A focirajongók és a környezetvédők a Green Goal weboldalán tudnak az első klímasemleges VB céljairól, lebonyolításáról, és a mérkőzéseket befogadó 12 nagyváros intézkedéseiről tájékozódni. Minden stadion bemutatja, hogyan sikerült megvalósítania a kitűzött környezetvédelmi célokat. A négy főtéma: a víz, az energia, a hulladék és a közlekedés.

Megújuló energia – napfényes, környezetvédő foci

Gelsenkirchenben napvitorlákat és sokoldalú fotovoltaikus rendszert építettek. Ezzel szeretnék bemutatni, hogyan hasznosítja Németország a napenergiát. Nemcsak itt használják nagymértében a szoláris energiát. A dortmundi stadion például 2005. december 7. óta az európai Solardíj büszke tulajdonosa, köszönhetően azoknak a november óta üzemelő fotovoltaikus berendezéseknek, amelyek évente 550.000 kilowattóra tiszta és klímavédő napenergiát szolgáltatnak.

A dortmundi Westfalenstadion ezáltal a német focivilág legnagyobb napenergia-szolgáltatója. Az itt előállított és a villamosenergia-hálózatba betáplált mintegy 70.000 kilowattóra környezetbarát energia 22 átlagos energiafelhasználású háztartás éves igényét elégíti ki. A napvitorlákat – melyeknek összfelülete 400 négyzetméter – ráadásul egy Gelsenkirchen környéki napelemgyárban, helyi munkaerővel állították elő.

A német futballegyesület már a VB megrendezéséért benyújtott pályázatában megemlítette a futball és a környezetvédelem kapcsolódását. A Green Goal projektje élvezi a környezetvédelmi minisztérium támogatását, a költségeket a VB Szervezőbizottsága, valamint a Német Állami Környezetvédelmi Alapítvány állja. A környezetvédelmi szakmai hátteret az Öko-Intézet tudósai biztosítják.

Az intézkedések természetesen nemcsak a VB idejére szólnak, hanem hosszan tartó örökséget jelentenek a környezet számára. Trittin megfogalmazása szerint: „Németország igen kifizetődő célokat állított saját maga elé, és ezzel nemzetközi tekintetben is éllovasnak számít.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.