Élet-Stílus

Ma döntenek a Herzog-perben

Várhatóan ma mondja ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság az összesen mintegy másfél milliárd forint értékű műkincsek tulajdonjoga miatt indult Herzog-perben.

Az Egyesült Államokban élő, amerikai-magyar állampolgárságú Martha Nierenberg 1999-ben indított polgári pert nagyapja, Herzog Mór Lipót örököseként a magyar állam, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ellen 12 festmény visszaszerzéséért. A vitatott műkincsek között vannak – többek között – Anthonis van Dyck, Lucas Cranach, Gustave Courbet, El Greco és Munkácsy Mihály alkotásai is.

A Herzog-gyűjteményt a második világháború előtt Herzog Mór báró, budapesti bankár alapozta meg. Halála után három gyermeke osztozott a hagyatékon. Az örökösök később a tengerentúlra menekültek a zsidóüldözés elől, a gyűjteményt tudomásuk szerint széthordták, még a Szovjetunióba is kerültek alkotások.

Az alperesek jogi képviselői az eljárás során korábban azzal érveltek, hogy a vitatott képek elbirtoklással állami tulajdonba kerültek. Egy Munkácsy Mihály-képet azonban még az eljárás korábbi szakaszában átadtak a felperesnek.

A Fővárosi Bíróság 2000 októberében első fokon, nem jogerősen már tíz képet nyilvánított Martha Nierenberg örökségének, ám a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság 2002 novemberében megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a Fővárosi Bíróságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik