Élet-Stílus

Meózzák a táborokat

Kapnak-e majd a gyerekek a táborban enni? Nem egy sötét kollégiumi szobában laknak majd? Van szakképesítésük az angoltanároknak? Ezt ellenőrzés és minőségbiztosítás nélkül ma nem tudni biztosan.


Idén már nem adnak támogatást

A táborozáshoz támogatást is lehet igényelni. De már csak a jövő évre. Az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium illetékese ugyanis lapunknak elmondta, hogy idén már nem adnak támogatást, mivel az a tárca a törvény szerint előírt időben kiírta országos és regionális táborozási pályázatait, melynek nyertesei már talán táboroznak is. Egyrész a szülők kaphatnak anyagi támogatást, kedvezményeket, – önkormányzati szociális, a tanulói jogviszony alapján az illetékes önkormányzatnál kedvezményes napközi táborozás, munkahelyi munkáltatói, Családi Üdülési Csekk – másárészt a tábor szervezői is juthatnak forrásokhoz. A pályázók 300 ezer és 5 millió forint közötti összeghez juthatnak, amelyre  2004-ben 354 millió forint volt a pályázati alap.

A Táboroztatók Országos Egyesülete ezen kíván változtatni. A szervezet elnöke, Sárváry István a FigyelőNetnek elmondta, hogy az utóbbi 6-7 év tapasztalata alapján kiderült, hogy a táboroztatóknak és a táborban részt vevőknek szükségük van egységes minőségbiztosítási rendszerre, valamint információs bázisra, melyre támaszkodhatnak a gyerekek, a szülők és a szervezők.

Európában több helyen igen szigorúan veszik a táborok ellenőrzését, Franciaországban például állami szinten szabályozzák működésüket. Ezzel szemben Magyarországon mindössze az ÁNTSZ-től kellene engedélyt kérniük, ám ezt sok esetben nem teszik meg.

A közel fél éve megalakított Táborozók Országos Egyesülete honlapján közzétett egy közel 300 tagot tartalmazó alap adatbázist, amelyet a tervek szerint folyamatosan bővítenek majd. Ezen kívül idén nyáron meghirdették a TOE Referencia Tábor kampányt, amely során idén 30 tábort vizsgálnak meg, hogy megfelelő-e az a gyerekeknek.

A vizsgálat során megállapítják, hogy tényleg alkalmas-e a a tábor a szabadidő hasznos eltöltésére: van-e kellő számú pedagógus, megfelelő-e a szakképesítésük, elég jó-e a szállás az étkezés. A jelenlegi rendszerben nincs arra mód, hogy a rostán fennakadt táborokat bezárassák, csak a közvéleménnyel és a szakmával közölhetik, hogy melyik szervezet, intézmény nem teljesítette a követelményeket.

Nem osztályoznak, csak ellenőriznek

Az egyesület csak a megfelelt, illetve a nem megfelelt minősítést adja majd meg, azt nem tervezik, hogy a minőségi ellenőrzés után osztályokba sorolják a táborokat, mert annyira különböző típusúak, hogy ez alapján nem lehetne azokat összehasonlítani. Addig is, amíg nem készülnek el a vizsgálatokkal az egyesület alnöke azt ajánlja, hogy a táborok kiválasztásánál a szülők végezzék el a „meózást”.

Ha például egy 12 napos bentlakásos nyelvtábort 20 ezerért kínálnak, akkor mindjárt lehet gyanakodni az olcsó hús és a híg lé közti összefüggésre. Egy 10 napos nyelvtábor ugyanis manapság csaknem 40 ezer forintba kerül. A skálán a legolcsóbbak a napközis táborok, ahová már 8-10 ezerért be lehet íratni a gyerekeket, az olcsóbb bentlakásosokba azonban már 30-40 eze a vakációzás ára. A szaktáborok már drágábbak is lehetnek, 40-50 ezres ársávban mozognak. A határ azonban a csillagos ég, ha külföld táborról van szó. 


Táborárak

Gyors piaci felmérésünk szerint például a legolcsóbb kategóriában egy négynapos napközis rock and roll tánctábor 12 800 forintba kerül, amelyen napi 5 óra táncos sportfoglalkozás, akrobatikus rock and roll tanulás, valamint tánccal kapcsolatos játékos vetélkedők, sportversenyeken vehetnek részt a gyerekek.

A legkissebbeknek, óvodásoknak is szerveznek napközis táborokat, amelyek az óvodaszünetben jelenthet megoldást a szülőknek. Itt a 2-8 évesek gyerekek angol nyelvű óvodapedagógusok és tanárok vezetésével tölthetik a nyári szabadidejüket, tudásuknak és ismereteiknek megfelelő szinten társaloghatnak és játszhatnak egymással és pedagógusaikkal egy hétig 26 500 forintért.

Egy honfoglaláskori életmód és kézmű-vestábor nomád körülmények között jurtákban, lovaglással, íjászattal Kisrozvágyban akár 25 000 forintból is kijön.

Bentlakásos kombinált nyelvi és médiatábor Köszegen már 55 000 forintba kerül, ahol tíz napos idegen nyelvi kurzust lehet elvégezni, de médiaismereteket, médiahasználatot is tanulhatnak a táborozók.

Találtunk táborokat Londonban is, ahová 2 hétre napi 4-szeri étkezéssel nyelvtanfolyamokkal 180 000 forintért viszik ki a gyerekeket, és ugyanennyiért a 16 év feletti fiatalokat, utóbbiaknak azonban csak a reggelit adnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik