Szórakozás

A Dal újabb 10 versenyzőjére derült fény

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának 30 résztvevőjéből már húsz név nyilvánosságra került. Az utolsó adag előadó névsorát pénteken ismerteti az MTVA.

Hétfő este egy sajtótájékoztató keretében mutatták be A Dal című műsor tíz indulóját, hiszen idén a korábbiaktól eltérő módon, adagolva hozzák nyilvánosságra a versenyzők nevét, akik közül valaki Magyarországot képviselheti a következő, Bécsben megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon.

Íme, az újabb tíz induló: Antal Tímea, Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo, Fool Moon, Ív – Katona-Zsombori Éva, Mujahid Zoltán, Pankastic!, Proof of Life, Szakács Gergő, Szűcs Gabi és Wolf Kati.

A korábban ismertetett versenyzők: Chances, Boggie, Bogi, Farkas Jenser Balázs, Karmapolisz, MDC,Péter Barbara, Szécsi Saci és Szécsi Böbe,  Spoon és Tóth Vera.

A zsűriben Rákay Philip, Rúzsa Magdi és Csiszár Jenő mellett Pierrot ül majd, a nézők pedig ötödik zsűritagként vehetnek részt a verseny alakításában, de már nem csak SMS-ekkel. Az MTVA ugyanis a kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan egy mobilapplikációval újított be idén.

Január 24-én, 31-én és február 7-én szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben, öten a zsűri pontjai alapján jutnak tovább adásonként, a hatodik továbbjutóról pedig ismét a nézők döntenek, vagy a mobilalkalmazás, vagy SMS segítségével. A két középdöntő február 14-én és 21-én lesz, onnan nyolc produkció jut a február 28-ai döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik